
Fotó: reflex.szaki.ro
Több mint százan érkeztek Maros, Kovászna és Hargita megyéből Nyárádszentsimonba a marosszéki íjászsportklub és a helyi Harangláb kulturális egyesület által közösen szervezett Kakasvész elnevezésű, első íjász-vetélkedőre a hétvégén.
2016. május 09., 19:402016. május 09., 19:40
A Nyárád menti kis falu lakossága így szombaton két és félszeresére növekedett. A rendezvény fővédnöke a visegrádi Szent György Lovagrend marosszéki priorátusa volt, a megnyitón Mátéfi Péter íjász mellett lovag dr. Puskás Attila beszélt a lovagság történetéről és természetesen az íjjal való kapcsolatról.
Elszomorodott az időjárás, így próbára tette az íjászok türelmét és állóképességét, de a résztvevők állták a sarat kitartóan. Összesen 33 vásárhelyi, szovátai, marosszentgyörgyi, csíkszeredai, sepsiszentgyörgyi, alsósófalvi és gegesi íjász jött el ügyességét, edzettségét összemérni. Rövid távú lövések, majd hosszú távúak alkották a szokványos próbákat, aztán volt egy szakasz, amikor újszerű próbatétel is volt.
Egyik esetben például az íjásznak fel kellett másznia egy fára és megérintenie az ott kapaszkodó nemezkakast. Aztán karikás ostorral kellett „leszedni” ághegyről a kisméretű kakasszobrocskát, majd a katapulttal kilőtt mozgó célpontot (egy korongot) kellett eltalálni nyíllal, az észbontónál meg harmadikos matekpéldákat kellett megoldani. A szöveges példák „szereplője” természetesen mindig a kakas volt. De volt más elméleti próba is – a tatárpincékhez tett kiruccanás alkalmával a Magyarország, szeretlek! című kvízműsor példájára történeteket kellett továbbadni, memorizálni, újra elmondani. Minden jó lövés, minden jó válasz kakastollat ért. De rendhagyó módon veszíteni is lehetett, nem mint más versenyeknél – egy rossz lövés, rossz válasz mínusztollakat is „hozhatott”.
A „hivatásos versenyzők” mellett a látogatók, kíváncsiskodók is próbára tehették ügyességüket az íjászat terén. Külön pályákat állítottak be számukra, ott gyakorolhattak, próbálgathattak célba találni. És nem is kevés sikerrel. Volt olyan gyerek, aki a profi íjászokat meghazudtoló ügyességgel kezelte az íjat. Deák Attila szervező elmondta, bár Kakasvész a rendezvény neve, de távolról sem olyan véres a rendezvény, mint hinnénk. Egy kakas sem múlt ki nyílvesszők által a verseny oltárán, ami elhullott, az papírmaséból, nemezből, hungarocellből készült. Egyetlenegy kakas vált áldozattá, s az is csak azért, mert az a megtiszteltetés érte, hogy ő lehetett a verseny egyik díja.
Az ebéd lejárta után az íjászversenyzők elindultak a félkilométernyire, az erdő sűrűjében található, úgynevezett „tatárpincék” felé. Nyárádszentsimon határában ugyanis öt, homokkőbe vájt sziklaüreg van: tatárpincéknek nevezik őket, mert a monda szerint tatárjáráskor a lakosok oda rejtőzködtek el, a nép többi része a völgy túlsó oldalán, a ma Daraberdőnek nevezett helyre vonult vissza. Ezt bajosan tehették volna, mert egy-egy pince csak akkora, hogy még egy család is nehezen fért volna el benne. Inkább hihető, hogy itt rejtették el értékesebb tárgyaikat, élelmiszer-tartalékaikat, az emberek meg a Daraberdőben rejtőztek el valamelyik tatárbetörés elől.
A közelben található Tatárút pedig onnan kapta a nevét, hogy a legenda szerint ezen vonultak ki a tatárok. A tatárpincék meglátogatása is hozzátartozott a rendezvényhez, amelynek szervezői remélik, hogy a következő Kakasvészen még többen vesznek részt.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!