2009. szeptember 08., 10:332009. szeptember 08., 10:33
Az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati adó szombat este sugárzott riportfilmjében azt állította, hogy a francia elnök egyik nyilvános szereplésénél olyan embereket válogattak ki az elnök mögé, akik közül senki sem magasabb nála. Sarkozy szeptember 3-án beszélt a Faurecia autóalkatrész-gyártó Normandiában lévő üzemében, miközben mögötte a vállalat húsz munkatársa állt.
A belga televízió kérdésére válaszolva az egyik nő, aki Sarkozy mögött állhatott, elismerte, hogy azért választották ki, mert alacsonyabb a francia elnöknél. Ráadásul mind a húszan elismerték, hogy a Faurecia 1400 dolgozója közül ők a legalacsonyabbak, és külön választották ki őket, lecserélve a beszédnek otthont adó egység túl magas munkásait.
A 165 centiméter magas Sarkozy legutóbb júniusban került hasonló szituációba, amikor egy fényképen tisztán látni lehetett, hogy egy sámlira állva mondott beszédet a normandiai partraszállás évfordulóján annál a pódiumnál, ahol a nála jóval magasabb Barack Obama amerikai elnök is beszélt.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.