2007. május 18., 00:002007. május 18., 00:00
Az indiai parlament közlekedési, idegenforgalmi és kulturális bizottsága elé terjesztett jelentés szerint a Tádzs Mahal fehér falaira finom por telepszik, és sárgás elszíneződést okoz. Az Újdelhitől délre, Agrában fekvő emlékmű annak ellenére sárgul, hogy a környék levegőjét szigorú intézkedésekkel próbálják tisztán tartani. A légszennyezettségi mutatók nem is rosszak, a kén-dioxid és a salétrom-oxid koncentrációját például sikerült jóval az egészségügyi határérték alá szorítani, a „lebegő szemcsés anyag” viszont az esős évszakot leszámítva soha nem látott tömegben terjeng a környéken. A szakértők a lepedéket agyagpakolással javasolják eltávolítani, mert ez az eljárás nem koptatja a falakat, és nem rozsdállja a fémdíszítéseket. A Tádzs Mahal Dzsahán sah parancsára épült felesége, Mumtaz Mahal halála után az asszony emlékére. A hatalmas márvány sírpalotán 20 ezer munkás 17 évig dolgozott, mire 1648-ban végre elkészült. A világ egyik legnagyobb szabású építészeti alkotását naponta 20 ezer látogató keresi fel.
Köztudott tény, hogy ünnepek alatt általában bőségesebben esznek-isznak az emberek, mint a hétköznapokban: több édességet, alkoholos italt, zsíros, fűszeres ételt fogyasztanak.
Gyertyafényes karácsonyfák, ehető díszek, bazárok és jótékonyság: így ünnepelték a karácsonyt Kolozsváron másfél évszázaddal ezelőtt. Újvári Dorottya művészettörténésszel utaztunk vissza az időben.
Karácsonyfát, legót, könyvet, kortársaik körében divatos számítógépes játékokat is kértek a lövétei kisdiákok idén az Angyaltól. A gyerekek a Krónikának arról is beszéltek, mit jelent számukra a karácsony az ajándékokon túl.
Különleges újévi koncerttel indul a zenei év Kolozsváron: a Magyar Örökség díjas 100 Tagú Cigányzenekar lép fel a zeneakadémia nemrég átadott nagytermében. Az est sokszínű műsorral és rangos vendégművészekkel ígér emlékezetes zenei élményt.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül Budapesten, a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.
Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
A téli hónapok gasztronómiája nehezen képzelhető el savanyú káposzta nélkül: aki nem maga teszi el, az megvásárolja a piacon vagy a nagyáruházakban. A sokoldalúan felhasználható, méltán népszerű vitaminbombát a világ számos pontján ismerik.
Egy kutyafalka négy autót rongált meg Aradon, belemartak a gépkocsik karosszériájába, darabokat téptek le azokból. Feltehetően az autókban rejtőző macskák miatt viselkedtek agresszíven az ebek, amelyek közt kóbor kutyák is voltak.