2010. június 08., 10:232010. június 08., 10:23
Az Alkonyat – Újhold című, kamaszoknak szánt vámpírrománc nem csak a legjobb film díját zsebelte be, főszereplői, Kristen Stewart és Robert Pattinson a legjobb női és legjobb férfi színész díját is megkapták, övék lett a legjobb csók díja, és Pattinson elnyerte a globális szupersztárnak járó elismerést is. A zenetévé közönségszavazás alapján odaítélt mozis elismeréseit vasárnap adták át Los Angelesben.
A csillogó fekete ruhában színpadra lépő Bullock hatalmas tapsot kapott, amikor átvette a Generation Award elnevezésű díjat. A 45 esztendős színésznő idén Oscar-díjat is kapott A szív bajnokai című filmjéért. Bullocknak Bradley Cooper, Betty White és Scarlett Johannson adta át a generáció kiválóságának járó díjat. Bullock egyébként szombaton a férfi nézőkre specializálódott Spike Tv közönségdíját is elnyerte Culver Cityben.
Az év legjobb előadóművészének járó Troops Choice díjat vehette át Robert Downey Jr.-tól szintén nagy ováció közepette. Ezt a díjat kizárólag a katonák szavazatai alapján ítélik oda. Az MTV mozis gálán Anna Kendrick az Egek urában nyújtott játékával érdemelte ki a legátütőbb alakítás díját, Zach Galifianakis a Másnaposokért kapta meg a legjobb vígjátéki alakításért járó elismerést.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.