2009. augusztus 31., 11:232009. augusztus 31., 11:23
Az országos napilapok vagy csak tényszerűen számoltak be erről a „közjátékról”, vagy maguk is „megértően” viszonyultak a közönség reakciójához. A Ziua például azt írta: Madonna csak annyit tud Romániáról, amennyit marketinges tanácsadói vagy a helyi szervezők súgtak meg neki. A lap ironikusan utal arra, hogy – mint fogalmaz – az „annyira diszkriminált” cigányok teleköpködték tökmaggal a környéket, feketén árusították a belépőket, és a csendőrök közömbös tekintete előtt kínálták kínai bóvli áruikat.
Hasonlóképpen látja az előbbi lapnál kevésbé tekintélyes Gardianul. Tudósítója így ír az esetről: „az énekesnő arra buzdított, hogy saját testvéreinkként szeressük őket (a cigányokat)”. A lap szerint Madonna nem látta a messzebb kószáló romákat, akik a füvön árgus szemmel lesték a jómódú asszonyok táskáit, vagy feketén adtak el jó pénzért jegyeket a balekoknak. A popsztár nyilván nem látta azokat a szipózókat sem, akik a kijáratnál zaklatták a rajongókat, mert akkor bizonyára „örökbe fogadott” volna közülük valakit – olvasható az újságban.
Az egyik legkomolyabb napilapnak számító Adevărul megszólaltatta Mădălin Voicu szociáldemokrata (roma) parlamenti képviselőt, aki nem tagadta: számított a közönség e reagálására, csak arra nem, hogy az ilyen vehemens lesz. „Egy ilyen reakció arról tanúskodik, hogy a románok sajnos megrekedtek a primitív népek szintjén” – húzta alá a politikus, aki úgy vélekedett, hogy bármely más országban megtapsolták volna az énekesnőt ugyanezért a felhívásáért.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.