
Két táncos produkciót tekinthetett meg a kolozsvári közönség a tánc világnapján, április 29-én a Tranzit Házban.
2016. május 02., 19:272016. május 02., 19:27
Az első produkciót Kisnemesek címmel a szamosújvári Téka Alapítvány Kaláka Kamaraegyüttese mutatta be, amelybe a Petőfi-ösztöndíjprogram keretében Magyarországról a Mezőségre érkezett két önkéntes is bekapcsolódott.
A Könczei Csongor által koreografált előadásban a Mezőség és a Kalotaszeg néprajzi határán található, gazdag folklórkincsű falu, Bodonkút népzenei és néptáncszokásainak felelevenítése azonban nem a hagyományos formában történt. A Tranzit Házat az alkotók vászonparavánokból rögtönzött „korcsomává” alakították át, a nézőket asztalok mellé ültették, és borral kínálták őket. A produkció zenéjét a Harmadik zenekar húzta.
A Kisnemesek című előadás a modern táncszínház és a néptáncelemek sajátos, harmonikus elegyéből állt össze. A fellépők nem régi–új népviseleti darabokban léptek színre, hanem eltérő, ám stílushű ruhákban. A táncok, énekek és legényes vetélkedések után, a darab utolsó egységében felvételéről „szólaltak meg” az adatközlők is (Könczei Csilla gyűjtéseiből), akik Bodonkút, más néven Buda vagy Burjányos Óbuda történetéről vallottak a „kocsmázóknak”.
Az est folytatásában a kolozsvári Zurboló Táncegyüttes szintén rendhagyó, de a térelrendezését tekintve már klasszikusabb produkcióját tekinthették meg az érdeklődők. A Haver, Buráló! című dekonstruktív koreográfiát a magyarlónai Kovács Simon „Buráló” prímás emlékére állította össze Könczei Csongor. Míg az első előadás akkor is követhető és érthető volt, hogyha a néző nem rendelkezett előzetes tudással, a második esetében a háttér-információk ismerete sokat segített a megértésben.
Az előadás színhelyét a nézők ezúttal körbeülték, a produkció szerkezetét tekintve egy végtelenített, egyre bővülő és erősödő dallam-, mozdulat- és hangulatsor volt. Ahogy az előadás kísérőfüzetéből kiderül, Könczei Csongort munkája során megihlette Maurice Ravel Bolerója, ezért is van efféle áthallás a darabban. Az előadás jellegzetességét a szintén „kocsmai” alaphelyzetű indítás, és a teljesen „széttáncolt” klasszikus koreográfia adta.
A „párhiányos páros táncok” – a partner fogását imitáló testhelyzetben történő párostánc-lépések – intenzív kifejezőerejükből mit sem vesztetett akkor, amikor megjelentek a partnerek. A raveli módon erősödő indulat- és érzelemkavalkád, az agresszió hangos kirobbanása ugyanakkor a zárókép kimerevedésében, a mozdulatok hirtelen megakadásában csúcsosodott ki. Mivel pedig a nyitó- és zárókép ugyanaz volt, a néző a soha abba nem maradó, újra és újra elölről kezdődő tánclépések és -mozdulatok visszhangjával térhetett haza.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!