
Fotó: 123RF
Spanyolország tíz különböző tartományában elkövetett, rejtélyes tűszúrásos támadásokat vizsgálnak a hatóságok – mondta Fernando Grande-Marlaska belügyminiszter pénteken Madridban.
2022. augusztus 05., 16:562022. augusztus 05., 16:56
A tárcavezető tájékoztatása szerint eddig több mint hatvan áldozat tett feljelentést ismeretlen tettes ellen.
A hatóságok feltételezése szerint az esetek hátterében állhat például, hogy valamilyen kémiai anyagot fecskendeznek az áldozatokba bűncselekmény elkövetése, például nemi erőszak szándékával, de az is lehetséges, hogy „bizonytalanság érzésének keltése”, vagy a nők megfélemlítése a cél.
A július eleje óta ismétlődő támadások leírása szinte minden esetben megegyezik: esti szórakozás közben, a tömegben érzékelt szúrás, aztán rosszullét, szédülés, időnként ájulás.
Az áldozatok közül többen a támadás után azonnal rendőrséghez fordultak, de az orvosi vizsgálatok eddig egy alkalommal, egy fiatalkorú lánynál mutatták ki drog, MDMA (metiléndioxi-metamfetamin) jelenlétét a szervezetben.
Az El Espanol című spanyol lap szerint Nagy-Britanniában több mint 1300, Franciaországban 800 feljelentés érkezett tűszúrásos támadás miatt.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!