Régi autóban, korhű jelmezben

„Parádénkkal a csodálatos múltat szeretnénk felidézni. Mind automobiljaink múltját, mind ennek a valamikor varázslatos üdülőhelynek a múltját” – indokolta meg a rendezvény fontosságát Nicu Apostol klubelnök. Fokozva az esemény retróhangulatát, a tulajdonosok maguk is korabeli ruhát öltöttek. A nyitott kocsikat vezető férfiak némelyikén az öltönyt vérbeli pilótákhoz illő bőrsisak és szemüveg egészítette ki, mások cilindert húztak a fejükbe. A hölgyek előkelő fodros szoknyában, napernyővel pózoltak párjaik és főként járgányaik mellett.

Első kurblifordításra indult az évszázados autó

A nagyrészt Bukarestből és környékéről hozott korabeli autókat a reggeli órákban, jóval a felvonulásuk előtt sorra engedték le a vontatókocsikról. Jó alkalom arra, hogy tulajdonosaik gondosan felfényesítsék a reggeli napsütésben amúgy is kifogástalanul csillogó bádoglemezt. „Adi, még hányszor mondjam, öltözz már be!” – parancsolt ellentmondást nem tűrő hangon beosztottjára Axel Kohnen, miközben egy korabeli bálruhát és napernyőt viselő feleségére pillantott, kérdezvén, hogy rendben van-e minden. A Bukarestben élő, német származású gyűjtő hat veterán autó tulajdonosa, ezek közül hármat hozatott el Szovátára – köztük a parádé legöregebb autóját, egy 1914-ben készült, faküllős Ford T-modellt. Másodpilótája, Adrian Dumitru feladata volt az autókat sikálni, felkurblizni és vezetni. „Most azt kell tennem, amit a főnök mond. De otthon nekem is van három autóm. Az egyik éppen az a Pobeda, amely a Murfatlar bor reklámjában is szerepel. Ezeket a kincseket viszont csak a főnök és én vezethetjük, még akkor is, ha valakinek bérbe adjuk” – húzta ki magát, majd nagyot köpött a motorháztetőre, és ismét sikálni kezdte. A németországi vállalkozónak a hobbi mellett jó üzletet is jelent a több évtizedes autók fenntartása. Különleges alkalmakra Bukarestben 500, vidéken 600 euróért lehet bérelni egy-egy napra. „Ez nem is sok, ha figyelembe vesszük, hogy Kohnen úr Románia legrégebbi, még forgalomban lévő autójának a tulajdonosa. Az öreg Ford még köhög meg prüszköl, de negyvennel-ötvennel, helyenként még hatvannal is lehet vele hajtani” – magyarázta Dumitru. Kérdésünkre, hogy más gyűjtők mennyit ajánlottak érte, Axel Kohnen helyett az asszony veszi át a szót. „Még csak szó sem lehet alkuról, hisz mi nem adunk alkalmat az ilyesmire” – jelenti ki Stella Kohnen. „Ezeknek az autóknak az értékét nem lehet pénzben kifejezni” – próbálja megértetni az egyre szaporodó kíváncsiskodókkal Axel Kohnen.

A közel százéves, mindössze 15 lóerős járgány az első kurblifordításra indult. A tulaj Péter Ferenc polgármestert hívta meg az első körre, ám előtte a vállára adott egy békebeli időket idéző köpenyt.

Amíg az Adrian Dumitru 1956-os Pobedája reklámfilmben játszott, a Mezincescu család 1965-ös Triumph Spitfire-je egy játékfilmben szerepelt. Gina asszony most egy 1938-ban gyártott Fiat Topolinóval érkezett, amelynek nem tudja, hányadik tulajdonosa, egyet viszont biztosra állít: „Ennek a kocsinak több vevője nem lesz!”

Mihály királytól Neugebauer Béláig

A néhány esztendővel ezelőtt még igencsak aktív, 97 éves Neugebauer Béla ezúttal egészségi okok miatt ploieşti-i otthonában maradt. Fia, Alexandru hozta el az 1936-ban Csehországban gyártott, bíborvörös Aero 30-ast. A kétütemű motorral felszerelt autó különlegessége nem csupán korában rejlik. Bár bukaresti társaik némileg kételkednek, Neugebauerék szerint ezen az autón tanult meg vezetni Mihály király. „Ez nem mendemonda, hanem tény. Apám az autó harmadik tulajdonosa, és 1950-ben attól a férfitól vásárolta meg, aki a román uralkodó elűzése után átvette, de képtelen volt karbantartani” – büszkélkedik a Krónikának ifjabb Neugebauer, aki csak rutinszerűen legyint, amikor sokadszorra hallja vissza a bukaresti gyűjtők pletykáit. Szavai igazolásaként említést tesz arról a látogatásról, amelyet a kilencvenes években a király a család portáján tett, felismerve fiatalsága első autóját.

Vadkapitalizmus és hatnapos háború

A veterán autók kultusza a Székelyföldön még gyermekcipőben jár. A gyergyószentmiklósi Lázár Lajos a régió igencsak kevés gyűjtői közé tartozik. Ő egy negyvenhat éves Mercedes 190 SL-t hozott az Egyesült Államokból, majd némi segítséggel saját kezűleg újította fel. Mint mondta, az autót teljesen szétszedte, az utolsó kis csavart is galvanizálva. „Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy szerelőtechnikusként nálam a szakma és a hobbi egybeesik. Kár, hogy nálunk, a Gyergyói-medencében és a városban olyan rosszak és porosak az utak, hogy felelőtlenség lenne ezzel az autóval gyakran kigördülni. Amióta felújították a parajdi utat, néha-néha a Bucsin felé elindulok kocsikázni” – mondta a középkorú férfi. Amikor olyasmit mertünk kérdezni, hogy mindezek mellett a szinte fél évszázados járgánya fel tud-e kapaszkodni a tetőre, összeráncolta a szemöldökét, hisz a lehető legtermészetesebbnek tartotta, hogy 120 lóerős autója Szovátára is a saját kerekein gördült. „Végsebessége 170 km/óra, amit most is elér. Százhússzal pedig röhögve megy” – állította Lázár Lajos.

Hasonlóan jó formában van Radu Manu 1948-as Jeep Willys katonai terepjárója, amely sikeresen élte túl az egyiptomi hatnapos háborút. Tulajdonosa 12 éves korában ült ilyen modellben először. Mint mesélte, akkor döntötte el, hogy felnőtt korában ő is ilyen autót vásárol. A sors úgy hozta, hogy két évtizeddel később egyik barátja Izrael bukaresti nagykövetségétől vette meg a most amerikai zászlóval ékesített járgányt, ami később hozzá került. Hallván, hogy az autó megjárta a hadak útját, a járókelők egyike meg is jegyezte: „Jobban viselte ez a Jeep a háborút, mint Szováta az 1989 utáni vadkapitalizmust”.