
Fotó: Krónika
2008. április 17., 00:002008. április 17., 00:00
Vlagyimir Putyin elnöksége idején hitvesét, Ljudmillát csupán hivatalos események alkalmával láthatta a publikum. Minden mást, ami az államfő magánéletét illeti, szigorú titok övezett, s épp e rejtőzködés miatt vélték sokan, hogy nincs minden rendben az elnök családjában – olvasható a Moszkovszkij Korreszpongyent című lapban. Ám az elnöki mandátum a végéhez közeledik, Putyin két lánya pedig felnőtt – az egyik férjnél van, s Münchenben él, a másik egyetemi hallgató. Így már vajmi kevés köti össze a házaspárt.
A lap a versenytárgyalás egyik résztvevőjére, az Art-menedzsment rendezvényszervező cégtől kapott bizalmas információra hivatkozva azt állítja, hogy Putyin két hónappal ezelőtt vált el. A személyi igazolványában az „elvált” pecsétet februárban ütötték be Szentpéterváron. Ami az arát illeti, 2004-ben az athéni ötkarikás játékokon ritmikus gimnasztikában szerzett aranyérmet, korábban pedig háromszor –1999-ben, 2001-ben és 2003-ban – nyert világbajnokságot. Sportpályafutása befejezése után Alina Kabajeva választása a politikára esett, jelenleg az állami dumában az Egységes Oroszország frakciójának a tagja. A Moszkovszkij Korreszpongyent értesülései szerint az esküvőt a pravoszláv pünkösdre tervezik, ami ebben az évben június 15-ére esik. A nagy eseményre minden bizonnyal a leköszönő elnök szűkebb pátriájában, Szentpéterváron, a Konstantin-palotában kerül sor.
MTI
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.