2009. október 16., 10:592009. október 16., 10:59
Többek között rendelkezett már a filmzenével kapcsolatban is. Az író szerint más kérdés, hogy mit gondolnak majd az emberek a filmről. „Nem tudom, vajon felül tud-e emelkedni a produkció azokon a körülményeken, amelyekben a rendező találta magát” – mondta Harris.
A The Ghost Harris regénye nyomán készült. A könyv megosztotta a brit közvéleményt, mert főhőse, egy fiktív brit kormányfő nagy hasonlóságokat mutat Tony Blair volt miniszterelnökkel, akit sok bírálat ért, mivel a végsőkig kiállt az Egyesült Államok mellett a terrorizmus ellen kezdett háborúban.
A főszerepet Pierce Brosnan alakítja. Mint Harris elmondta: Polanski éppen letartóztatása napján fejezte be a film vágását. A 76 esztendős Polanskit szeptemberen vették őrizetbe a zürichi repülőtéren. A rendező 1978-ban megszökött az Egyesült Államokból, ahol liliomtiprás miatt börtönbüntetés várt volna rá.
Azóta Franciaországban élt, és kerülte az olyan országokat, amelyeknek kiadatási egyezménye van Amerikával. A filmes ügyvédei egyelőre nem tudták elérni, hogy szabadlábon várhassa meg, amíg kiadatásának ügye eldől.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.