Hirdetés

Pipázni csak nyugodtan lehet

Székelyudvarhely az első hazai város, ahol pipaklub alakult, melynek tagjai becsülettel képviselik Erdélyt a magyar bajnokságban és nemzetközi versenyeken is. Az Udvarhelyi Polgári Pipaklub tagjai világbajnokságon is szerepeltek már. A pipázás öröméről, szertartásáról Orosz Pál Levente mesélt a Krónikának.

Pengő Zoltán

2008. december 22., 18:372008. december 22., 18:37

Orosz Pál Leventének a pipázás iránti vonzalma igen zsenge korában kezdődött, már gyermekként kellemesnek találta a dohány illatát. Pipát immár felnőtt emberként, egy magyarországi barátjának a biztatására vett először a szájába, s egykettőre bele is szeretett a pipázásba. Az évek során az udvarhelyi üzletember 40 pipát gyűjtött össze, melyeket több-kevesebb rendszerességgel használ is. A kollekció létrejötte nem gyűjtőszenvedélyének tudható be, hanem a pipázás azon íratlan szabályának, hogy egy pipával csak egyetlen fajta dohányt szabad szívni. A dán dohányok a legjobbak, a kocapipások az ízesített termékeket, a nagy pipások inkább az ízesítés nélkülieket kedvelik, magyarázza Orosz Pál Levente. Legalább kétnaponta illik meggyújtani egy pipát” – mondja, majd hozzáteszi, hogy ő maga távolról sem felel meg ezen elvárásnak. „Pipázni csak nyugodtan lehet. Valószínűleg ezért nem pipázom gyakrabban” – vallja meg.

Legjobb a hangagyökér

Orosz Pál Levente szerint a pipázáshoz sok tévhit kapcsolódik, ezek egyike, hogy a legjobb pipák rózsafából készülnek. Valójában rózsafa pipák egyáltalán nincsenek, a legjobb alapanyag pedig a hangagyökér, mely a talajból felszívott nagy mennyiségű ásványi anyag miatt szinte éghetetlen.
A pipázás nem okoz függőséget, állítja Orosz Pál Levente, az ember nem kényszercselekvésként, hanem kedvtelésből veszi elő a pipát. „Ha leülök pipázni, jó a társaság, meghittség van, ami kényelemérzetet nyújt”, ecseteli a foglalatosság varázsát.

Polgári hobby

Hogy a jó társaság biztosított legyen, Orosz Pál Levente néhány évvel ezelőtt megalakította barátaival – akiket ő „fertőzött meg” a pipázás szenvedélyével – a Székelyudvarhelyi Polgári Pipaklubot. A klub nem azért kapta a polgári jelzőt mert az összejövetelek egyben MPP gyűlések is, hanem azért, mert a pipázás alapvetően polgári hobby, szögezi le interjúalanyunk, aki a szerveződés elnöke. A pipaklub mintegy tíz tagja általában kéthetente jön össze egy kis pöfékelésre, beszélgetésre. Versenyek előtt sűrűbben találkoznak, edzenek, készülnek a megmérettetésre. Mivel idehaza nincs pipásokat tömörítő országos szervezet, az udvarhelyi klub a Magyarországi Pipaszövetség által szervezett bajnokságban indul, immár hat éve, s a székely anyavárosban is zajlott már több verseny, javarészt magyarországi résztvevőkkel.

Világbajnoki versenypipázás

A pipaversenyeken egyforma pipákból, három gramm azonos fajta dohányt szívnak a résztvevők, s az lesz a győztes, akinek a legtovább kitart a dohánya. „A pipatöméstől függ, hogy mennyit ég a dohány” – árulja el a sikeres versenypipázás titkát Orosz Pál Levente. Az udvarhelyi pipások rendre jól szerepelnek a magyar bajnokságban – általában az első öt helyezett között vannak, de csapatban voltak már elsők is – s ennek köszönhetően kijutottak három világbajnokságra és egy Európa bajnokságra is. A Polgári Pipaklub tagjainak legjobb eredménye 1 óra 40 perc körül van, ám van még hova fejlődniük, a jelenlegi világcsúcs ugyanis 3 óra 34 perc. A magyar pipások egyébként a nemzetközi élmezőnyhöz tartoznak, mostanáig két férfi és egy női világbajnok került ki közülük. A jövő évi világbajnokságnak Debrecen ad otthont. A versenyen Udvarhely nemcsak versenyzőkkel képviselteti majd magát, hanem a résztvevők szórakoztatásából is ki fogja venni a részét, a Coala Jazz Band és az Alla Breve kórus jóvoltából. „Még a forró húslevesnek is van egészségkárosító hatása” – jelenti ki határozottan Orosz Pál Levente, mikor a pipázásnak az egészségre gyakorolt hatása kerül szóba. Véleménye szerint a pipázás sokkal kevésbé ártalmas, mint a cigarettázás, hiszen kátrány egyáltalán nem kerül a szervezetbe, a füstöt nem kell tüdőre szívni, a szűrős pipák aktív szénfiltere pedig jelentősen csökkenti a szervezetbe jutó káros anyagok mennyiségét.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés

A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén

Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén
2026. április 27., hétfő

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron

Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron
2026. április 27., hétfő

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta

Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta
2026. április 25., szombat

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron

Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron
2026. április 23., csütörtök

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása

Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet

A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet
2026. április 22., szerda

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában

Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában
2026. április 19., vasárnap

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában

Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában
Hirdetés
Hirdetés