
Fotó: Rompres
2007. június 29., 00:002007. június 29., 00:00
A Hilton szállodalánc örökösnője azt mondta: 23 napig tartó büntetését Isten által adott esélynek könyveli el, amelyet azért kapott, hogy újraértékelje életét. A börtönben töltött idő alatt Paris Hilton „sokat gondolkozott azon, hogy ki is ő, és mit akar csinálni a jövőben.” Szerinte a „nyomasztó élmény arra szolgált, hogy jobban megismerje önmagát”. A 26 éves bulvársztár hozzátette: még mindig úgy gondolja, hogy túl szigorú büntetést kapott, amelyet nem érdemelt meg, és Larry Kingnek adott interjújában megígérte, hogy soha többé nem vezet ittasan.
Paris Hilton először rendszeres bulizásaival hívta fel magára a figyelmet, majd a „világhírt” egy szexvideó hozta meg számára, amely felkerült az internetre. Januárban ittasan, februárban jogosítvány nélkül vezetett, ezért eredetileg 45 nap börtönre ítélték, majd három nap után háziőrizetbe helyezték. Ez hatalmas felháborodást váltott ki Amerika-szerte, így néhány nap után az ügyészség felülbírálta a rendőrség döntését, és Michael Sauer bíró úgy határozott: az énekes-színésznőnek vissza kell térnie a büntetés-végrehajtó intézetbe. A 26 éves bulvársztárt telefonon hívták fel, hogy jelenjen meg a tárgyalásán, de miután erre nem volt hajlandó, a rendőrök kivonultak hollywoodi luxusotthonához, és bilincsbe verve vitték a bíró elé. Paris Hilton végigzokogta az egyórás tárgyalást, a bírói döntés után pedig sírógörcsöt kapott, és édesanyja után kiáltozott. Az örökösnőt a börtönkórházba kísérték, ahol állandó felügyelet alatt tartották: börtönbüntetését egyszemélyes cellában töltötte le a hírességek számára fenntartott részlegben, elzárva a többi 2200 rabtól. A szőke híresség ügye ezzel még nem zárult le, hiszen próbaideje 2009 márciusáig tart, addig nem szabad további törvénysértést elkövetnie. A próbaidő egy évvel csökkenthető, ha valamilyen közösségi munkát vállal.
Úgy tűnik, a botrányos életvitelű Hilton, akinek parfüm is viseli nevét, teljesen megváltozott a börtönben: saját kezűleg készített képeslappal köszöntötte fel az édesapját, és a rajongói levelekre is ő maga válaszolt. „Paris egész nap a rajongói leveleit olvasgatta, és talán még őt is meglepte, mennyien szeretik és támogatják. Igyekezett mindenkinek azonnal válaszolni “ – mondta az újságíróknak a híresség édesanyja, Kathy Hilton. Az örökösnő kedd éjszaka mosolyogva, fotósok, tévések gyűrűjében lépett ki három hét raboskodás után a lynwoodi női börtön kapuján.
Hírösszefoglaló
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.