2007. június 18., 00:002007. június 18., 00:00
Hatéves szünet következett, mert nehéz volt beszerezni a megfelelõ öltözéket, nem volt idõ a tánctanulásra, és anyagi szempontból is nehézségekbe ütközött a bál megrendezése. Tavaly azonban a gimnázium diáktanácsa felélesztette a lassan feledésbe merülõ hagyományt, és megszervezte a hatodik Széchenyi-bált.
A forgatókönyvet idén sem változtatták meg: szombaton este díszmagyarban, szmokingban feszítõ gavallérok kísérték végig a fasoron a nagyestélyiben pompázó hölgyeiket. A mintegy 120 résztvevõ – az iskola diákjai, tanárai és a szülõk – az udvaron gyülekezett, majd a házigazda, Albert Nagy Ákos, a Székely Mikó Kollégium diákja az erre az alkalomra kitalált nemesi nevükön jelentette be õket. A bálteremben 25 pár diák kezdte a táncot: õk egy hónapig tanulták a megfelelõ mozdulatokat, négy pár a palotást is eljárta. A korabeli zenét a sepsiszentgyörgyi mûvészeti középiskola Szerenád zenekara szolgáltatta. Késõbb számítógéprõl szólt a muzsika, de a hangfalakat elrejtették, hogy ne rontsák a korabeli bálhangulatot. A szervezõk kaszinót is berendeztek, majd eljátszották annak kirablását. Késõbb párbaj zaja csõdítette össze az „úri közönséget” a kastély holdfényes parkjába, a sepsiszentgyörgyi M Stúdió színészei valósághûen alakították szerepüket. A megválasztott bálkirálynõ, Pál Emõke Mária diáklány teljesen valódi volt, de elrablását senki nem gondolta komolyan. A svédasztalra kerülõ finomságokat a kereskedelmi iskola diákjai készítették, és nem vallottak szégyent. A bálozók hajnalig ropták a keringõt, az angol valcert, a polkát. „Megpróbáltuk minél hûebben felidézni a legnagyobb magyar, Széchenyi István korát” – mondta Benedek Zsolt szervezõ, a Mikes Kelemen Fõgimnázium Diáktanácsának elnöke, aki ígéri: jövõre is lesz Széchenyi-bál.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.