Palást, manókalap és társaik

Nincs olyan gyerek, aki ne nyújtaná a kezét egyik vagy másik jelmez után. Olyan sincs, akit kérlelni kellene, hogy próbáljon fel valamit. A szülők büszkén figyelik csemetéiket, akik a tükör előtt igazgatják mesebeli ruhájukat, és hirtelen királyfivá, királykisasszonnyá vagy épp egérré, farkassá, manóvá változnak.
A 27 éves bábszínházi múltra visszatekintő Eliz néni külön sarokba helyezi az állatfigurákat, külön a királyi kellékeket. A királyok és királykisasszonyok öltözéke bársonyból, selyemből készül, az állatfiguráké színes posztóból, vászonból. „Ahogy belép, a gyermek körülnéz, és szeretne azonnal részese lenni a látottaknak. Felpróbálja, illegeti magát, boldog, ha a fejére teheti, a nyaka köré tekerheti, a vállára terítheti a ruhákat. Rögtön vidámságra hangolódik az egész család, mosolyognak, jókedvűek lesznek” – meséli a bábok szerelmese.
A jelmezkészítő híre szájról-szájra jár: óvónők, tanítónők adják egymásnak az egykori bábkészítő címét, telefonszámát. Az óvodai, iskolai rendezvények, ünnepek, karácsony, farsang, születésnapi mulatságok előtt egyre többen keresik meg, hogy varrjon nekik jelmezt. „Ha nem szeretném ennyire ezt a szakmát, nem tudnám csinálni, hiszen elég nagy fizikai megterhelést jelent, szinte mindent kézzel varrok” – mesél a bábkészítő. Általában délelőtt megvarrja géppel, este pedig tévézés közben öltögeti a ruhákat. Ötletből soha nem fogy ki, három évtizedes bábszínházi munka nem múlik el nyomtalanul, barátai is folyamatosan gondoskodnak a szép anyagokról.
Valamikor évente öt-hat előadásnak készített bábokat, néha díszlet- és jelmeztervező is volt a marosvásárhelyi bábszínháznál, és gondoskodnia kellett a bábuk szállításáról és tárolásáról is. Ezért olyan ládákat tervezett, amelyekben nemcsak a vidéki turnékra utazhattak biztonságosan a bábuk, de évtizedek múltán is használhatók maradtak. Nemrég újította fel egy régebbi előadását a marosvásárhelyi bábszínház, amelyben az eredeti bábukat használják.
Hogy változott-e az évtizedek során a gyerekek ízlése? Eliz néni szerint a kisgyereknek nagy képzelőereje van, de ha túl elvont dologgal áll szemben, nem érzi magáénak. „Megfigyeltem a kiállításaimon, hogy azokat a maszkokat, ruhákat próbálják fel a gyerekek leghamarabb, amelyeket azonnal felismernek” – mondja. A gyermekek jó ismerőjeként arra is felhívja a figyelmet, hogy egy három-négy éves emberke nem szívesen öltözik át az előadás kedvéért, ráadásul, ha teljesen beöltöztetik, gátolják a szabad mozgásban. Ezért sokszor egy mókás kalap, egy sokatmondó sapka, egy állatfigurát ábrázoló maszk nagyobb örömöt vált ki a gyerekből, mint egy bonyolult, nehezen felölthető ruhaköltemény.
Bár folyamatosan kap visszajelzéseket jelmezeiről, a sikerélményt megterhelőnek tartja. „Sajnálom a gyerekeket visszautasítani. Tudom, ha egy-kettőnek szép az öltözéke, a harmadik már nem érzi jól magát” – vallja, majd egy dadogós fiúcskáról mesél, aki palotaőrnek öltözött, majd boldogan újságolta, hogy még a királynál is szebb volt. Egy teltebb kislány karcsúsított Csipkerózsika ruhájában vált sugárzó arcú, boldog gyerekké.