
Fotó: Rompres
2007. július 09., 00:002007. július 09., 00:00
A hét új csoda a következőképp állt össze: Chichén Itza maja piramisa Mexikóban, a római Colosseum, Machu Picchu romvárosa Peruban, Megváltó Krisztus szobra Rio de Janeiróban, a kínai nagy fal, Petra sziklavárosa Jordániában és végül a Tádzs Mahal mauzóleum Indiában. Mivel a szervezők májusban tiszteletbeli csoda státuszt biztosítottak a Gízai piramisoknak, ezért szombat este tulajdonképpen nyolc csodát hirdettek ki Lisszabonban.
A show keretében Neil Armstrong amerikai űrhajós, a Holdon elsőként járt ember nyitotta ki az első borítékot. Nem váltott ki különösebb meglepetést, hogy az idős asztronauta a kínai nagy fal sikerét jelenthette be. A világűrből is látható több ezer kilométeres építmény biztos befutónak számított, miután a kínai tudományos akadémia májusban a nagy fal tömeges támogatására buzdította a világ legnépesebb és az internetezők számát tekintve is egyik vezető országának lakóit. Az érvelésben az állt: „2000 éve, amikor a görögök megnevezték a világ hét csodáját, a nagy falnak nem volt sansza, és rendkívül sajnálatos lenne, ha most is eljátszaná az esélyt”.
A szavazás eredményét többek között e felhívás miatt is sokan tekintették igazságtalannak. E háborgás miatt kellett engedményt tenni a Gízai piramisok ügyét képviselő egyiptomi kormánynak. Bár a válogatás munkájában Federico Mayor, az UNESCO korábbi elnöke is fontos szerepet vállalt, júniusban az UNESCO közleményben szögezte le, a hét új világcsoda kijelölésére indított „médiakampánynak” semmi köze sincs ahhoz a tudományos és oktató tevékenységhez, amelynek alapján a világörökség listáját elkészítették és bővítik. Nicole Bolomey, az UNESCO egyik Indiában dolgozó szakértője leszögezte, hogy a kampány „se nem demokratikus, se nem tudományos”.
Bernard Weber, a „New 7 Wonders Foundation” vezetője azzal próbálta megnyerni a kétkedők jóindulatát, hogy már a szavazás elindításakor bejelentette, az alapítvány bevételeinek a felét a világ veszélyeztetett műemlékeinek a helyreállítására fordítja. Ezek sorában a tálib harcosok által felrobbantott afganisztáni óriás-Buddha-szobrokat említette. A bírálatok özöne persze nem szegte kedvét azoknak, akik valamelyik építmény ügyét képviselték. A dél- és közép-amerikai győztes helyszíneken százezrek ünnepelték a szavazás eredményét.
Weber az eredményhirdetés után bejelentette, alapítványa következő nagy globális projektje, a világ hét természeti csodájának megválasztása lesz, az alapítvány honlapján már lehet is nevezni a természet alkotta csodákat.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.