2010. január 20., 10:172010. január 20., 10:17
A kiállítást megnyitó Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke beszédében arra figyelmeztetett, hogy „az újdonságok mámorának kultúrájában” a társadalomnak nem szabad a saját nyomtalanságán dolgoznia.
Az MNM 1997-ben indított új kiállítás-sorozatot, melynek keretében az állampolgári felajánlás, vásárlás vagy hivatalos átadás révén az előző esztendőkben gyűjteményébe került műtárgyakat mutatták be. Az Örök megújulás az eddigi tíz tárlat, valamint az utóbbi két év szerzeményeiből mutat be nagyszabású válogatást: a látogató mintegy 80 tételcsoport 200-300 tárgyával találkozhat a múzeum első emeletén.
A legújabb szerzeményről Kiss Erika muzeológus számolt be: a Mária Terézia által a 18. században megrendelt ereklyetartó-sorozat három darabjából a kiállítás eredeti anyagában is szereplő Szent Imre-büszt mellé az MNM a múlt héten vásárolta meg a Szent Istvánt ábrázoló mellszobrot. A tárlat május 30-áig látogatható.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.