
2010. július 14., 09:442010. július 14., 09:44
Az olajkatasztrófáért felelős BP vállalat közölte, hogy az új olajfogó kúpot rátették a 85 napja szivárgó kútra. A vállalat mérnökei abban reménykednek, hogy az új berendezés révén teljesen megszűnik az olajszivárgás. Az új olajfogó berendezés felszerelése ideiglenes megoldásnak számít. A BP két mentesítő fúrást kezdett oldalirányból azzal a céllal, hogy nehéziszap, majd cement lepumpálásával elzárják a mélyből feltörő kőolaj útját.
Elképzelhető, hogy ezzel az eljárással akár már júliusban sikerül elfojtani a mélytengeri szivárgást. A nyersolaj április 20. óta ömlik a tengerbe, azóta, hogy felrobbant a BP által üzemeltetett Deepwater Horizon olajfúró kút. A balesetben 11 munkás halt meg. Azóta több száz millió liter nyersolaj szivárgott a Mexikói-öböl vizébe. Az olajszennyeződés már mind az öt öböl menti amerikai szövetségi állam – Alabama, Louisiana, Mississippi, Florida és Texas – partjait elérte. A Fehér Ház közben hétfőn újabb moratóriumot hirdetett a mexikói-öbölbeli olajfúrásokra.
Az új, módosított tilalom november 30-áig érvényes, és az előzőtől abban tér el, hogy nem a fúrások mélységét, hanem az alkalmazott technológiát veszi alapul. Egyébként az olajjal beszennyeződött madárfiókák megmentése jelenti az egyik legnehezebb feladatot a Mexikói-öbölben dolgozó állatvédőknek. „Rengeteg olajjal borított fióka van a partokon” – hangsúlyozza Rebecca Dmytryk, az egyik olajos madarakat ápoló szervezet, az International Bird Rescue Research Center munkatársa. A szerencsésebb állatok a Mississippi deltájában, New Orleanstól délre fekvő Fort Jacksonban berendezett tisztítóközpontban kötnek ki. A pelikánfiókák gyakran teljesen kihűlve érkeznek, mert az olaj lelapította tollaikat. Az ilyen állatokat azonnal fel kell melegíteni, hogy kitartsanak, amíg megtisztítják őket.
A legfiatalabbakat enni is meg kell tanítani, hiszen addig szüleik szájából ettek, és nem tudják, hogyan kell maguktól felcsípni az ételt. Sok felnőtt pelikán úgy szennyeződik be, hogy vadászatkor alámerül az olajréteggel borított tengerbe. Ez a fiókákkal nem eshet meg: inkább olajos pocsolyába keverednek, vagy szüleik szennyezik be őket. Júniusban mintegy 60 pelikánfióka és 600 kifejlett pelikán került Fort Jacksonba, miután az olaj elöntött egy közeli pelikántelepet és több partközeli szigetet Louisianában. A Deepwater Horizon nevű olajfúró platform április 20-i felrobbanása óta több mint 1000 madarat és 100 víziteknőst mentettek meg az állatvédők.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.