2009. október 08., 10:262009. október 08., 10:26
A képzőművészeti tárgyak között – amelyeket Obamáék főként washingtoni múzeumok kiállításon nem szereplő darabjaiból kölcsönöztek – nemcsak olyan ismert művészek munkái találhatók, mint Jasper Johns vagy Mark Rothko, hanem kevéssé ismerteké is, mint például a hatvanas-hetvenes években dolgozó Alma Thomas.
A családi lakosztályban függ Glenn Ligon Black Like Me 2 (Fekete mint én) című szövegfestménye. A brooklyni fekete művész egy 1961-ben megjelent könyv szavait reprodukálta festményén. A prózairodalom műfajába tartozó kötet fehér szerzője magát feketének maszkírozva utazta be a déli államokat, és tapasztalatait vetette papírra.
Obamáék új kollekciójáról a Fehér Ház kurátora, William Allman megjegyezte, hogy a first lady határozott elképzelésekkel vágott bele a válogatásba. Az elnöki pár egyelőre csak privát életének helyiségeit dekorálhatta saját ízlése szerint, az épület történelmi jelentőségű szobáinak – például az Ovális irodának – berendezése csak a Fehér Ház illetékes bizottságának beleegyezésével változhat. Harry Cooper, a washingtoni Nemzeti Galéria modern és kortárs művészeti kurátora szerint Obamáék művészi ízlése nagy hatással lehet a képzőművészetre.
A Iaşi megyei rendőrség állatkínzás miatt eljárást indított egy 54 éves nő ellen, aki a gyanú szerint elkapott egy galambot és megette. A nő „nem megfelelő” viselkedése miatt a Socola Intézetbe szállították kezelésre.
Erdélyből Moldván át Dobrudzsába utazva páratlan élmény ellátogatni a világ legnemzetközibb folyója, a Duna romániai deltájába, amely a világörökség részeként eleve egyedi látványosság. A nyaralás élvezetét csak fokozza, ha a tengerpartra látogatunk.
Egy ember meghalt, négy pedig megsérült és kórházba került egy szombaton Craiova egyik sugárútján történt konfliktus nyomán – közölte a Dolj megyei rendőrség. Sajtóértesülések szerint három embert őrizetbe vettek.
Élettársa veje gyilkolt meg egy román állampolgárságú férfit a magyarországi Tiszakécskén. Az elkövető egy erdőben elásta a székelyudvarhelyi származású áldozat holttestét.
Az Európai Unió tagállamai közül 2024-ben Bulgáriában és Romániában volt a születéskor várható legalacsonyabb élettartam, 75,9, illetve 76,6 év, míg az uniós átlag 81,7 év, 0,3 évvel magasabb, mint 2023-ban – derül ki az Eurostat adataiból.
Szeptember végéig látogatható a Kolozsvári tengerek kincsei című időszaki tárlat, amely az egyetem őslénytani gyűjteményeit és Kolozs megye természeti örökségét mutatja be beltéri és kültéri installációkon keresztül.
A kolozsvári városrendezési bizottság jóváhagyta a város első kisállattemetőjének létrehozását.
Bár sok helyen felhő borította az eget, Erdély-szerte meg lehetett csodálni vasárnap este a teljes holdfogyatkozást. Néhány felvételen mutatjuk, miként festett – hiszen sok esetben valóban festői volt – az égi jelenség.
Egy véletlenül rögzített beszélgetésen Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a halhatatlanság lehetőségéről elmélkedtek.
A ChatGPT-t üzemeltető amerikai OpenAI bejelentette, hogy szülői felügyeleti mechanizmust vezet be a platformon, miután augusztus végén amerikai szülők azzal vádolták meg a chatbotot, hogy öngyilkosságra buzdította gyermeküket.