Hirdetés

Névjegytörténelem

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Névjegykártyákat gyűjt a marosvásárhelyi Teleki Téka vezetője, Spielmann Mihály. A marosvásárhelyi Teleki Téka vezetője, a történész, író, egyetemi tanár Sebestyén-Spielmann Mihály képeslapjainak száma immár a harmincezret is meghaladja, de ő most nem a fotókra koncentrál, hanem a névjegyekre.

Máthé Éva

2009. március 09., 10:332009. március 09., 10:33

– Körülbelül hány névjegykártyája van?
– Számszerűen ezt nem tudnám megmondani. Ha egymás mellé helyezzük őket, akkor körülbelül két és egynegyed folyómétert tesznek ki. 

– Mikor kezdett névjegyeket gyűjteni?
– Ahhoz képest nagyon későn, hogy képeslapokat már 1950-től gyűjtöttem. A névjegygyűjtést csak 2000-ben kezdtem el. Éppen fiókrendezésbe kezdtem, s itt-ott, szétszórva rengeteg névjegyet találtam. Számuk gyarapodása azzal is összefügg, hogy demokratizálódott a közélet. Sok intézmény és civil szervezet jelent meg, ezeknek a munkatársai – meg amúgy mindenki – elkezdett névjegyeket nyomtatni.

Ezek végre nem olyan egyennévjegyek voltak, mint amilyeneket a korábbi marosvásárhelyi Állami Nyomdaipari Vállalat nyomtatott. Ha valakitől több kártyám volt, akkor azokat mind megőriztem, és egymás mellé kerültek. Így könnyű nyomon követni valakinek a pályáját. Fokozatosan megjelennek a titulusai – persze ha vannak ilyenek – s egyre pompázatosabbak, kacifántosabbak lesznek a névjegyei. Végig lehet követni, hogyan változnak az illető lakcímei, miként kerül a külvárosból a belvárosba, majd onnan a villanegyedbe.

Nyomon követhető a telefonszámok négy számjegyűből hat számjegyűvé alakulása, a fax, majd az e-mail és a mobiltelefonok megjelenése. Az is látszik, hogy egy-egy polgárnak hogyan változik az ízlésvilága. Abban a szerencsében részesültem, hogy apámtól, anyámtól is maradtak rám névjegyek. A deportálástól megmenekült régi könyveinkből egészen régi, háború előtti névjegyek is előkerültek.

– Körülbelül meddig nyúlik vissza a névjegyek története?
– Bécsben már 1820 körül gyönyörű névjegyeket nyomtattak. A régi világban is léteztek magán- és céges névjegyek. Ma egyre több a kereskedelmi reklám gyanánt szétosztott névjegy. Vannak olyan céges kártyák, ahol a cég mindent feltüntet önmagáról, és helyet hagy arra, hogy a cég munkatársa kézírással feltüntesse a saját nevét. Amikor az ember nagy személyiségektől névjegyet szerez, az külön érdekesség. Mesélik, hogy Temesváron egy szemfüles újságíró bement egy antikváriumba, és megvásárolta egy másik újságíró hagyatékából a névjegyeket.

Így bukkant rá az Ady Endre névjegyére. Akárcsak az ex librisek esetében, léteznek címeres névjegyek is. Manapság nagy divat, hogy a parlamenti képviselők országcímert tüntetnek fel a névjegyükön, az önkormányzati tisztségviselők pedig az illető város, község, megye címerét, amelynek hivatalában dolgoznak. Ezeket természetesen osztogatásra szánják. A névjegyeknek ugyanakkor van egyfajta titkossága is, hiszen ha kiállítást rendeznék ezekből, akkor a beleegyezése nélkül talán nem állíthatnám ki egy ma élő személy névjegyét, hiszen esetleg olyan elérhetőségeket tartalmaz, amit nem a nagyközönségnek szán.

– Olyan névjegyei is vannak, amelyek a régi, erdélyi nemesi családoktól származnak? Netán címeresek is?
– Hogyne. Van Barcsaym, Telekim, a Bánffy-családtól származók... A mai gyakorlattal ellentétben régebben a névjegy háta mindig üres maradt, mert oda néhány szavas üzenetet lehetett felírni. Még az 1950-es évek legelején is így volt: az egyetemi tanárok újévi üdvözletet is névjegyeken írtak egymásnak. Kis borítékokba csúsztatták, s postára tették. Sőt amikor 1947-ben a világra jöttem, akkor a szülészeten fekvő anyámhoz az ismerősök és a barátok névjegyeket küldtek be annak jeléül, hogy gratulálnak az újszülötthöz.

Manapság többnyelvű névjegyek is léteznek, sőt olyanok, ahol különböző típusú írásjelek tűnnek fel. Ez akkor igen hasznos, ha az illető nem latin betűkkel ír. Héber, orosz, kínai nyelvű névjegyeim is vannak, amelyek egyik oldalán latin betűs felirat található. Minél több funkciója, címe van valakinek, annál jobban kell ügyelnie arra, hogy ne zsúfolja agyon a névjegyeit. Hasznos az, ha ilyenkor az embernek többféle névjegye is van. Például ha én valakivel könyvtárosi minőségben tárgyalok, akkor olyan névjegyet kell adnom, amin azt jelzem, hogy könyvtáros vagyok.

– Önnek valóban többféle névjegye van?
– Pillanatnyilag nincs, most kell magamnak újakat terveznem. De hát gondolom, ismeri azt a régi közmondást, hogy a szabónak nincs gatyája... Nos a névjegygyűjtőnek sincs névjegykártyája. Amit még hangsúlyozni szeretnék, hogy a névjegyen mindig helyet kell hagyni az üzeneteknek. Ma már sokan olyan névjegyet osztogatnak, amin a saját fényképük is rajta van….

– Úgy vettem észre, hogy ez egy ideig divat volt, de mintha most már lemondtak volna erről az emberek, legalábbis mifelénk.
– Ez olyankor lehet hasznos, ha az illetőt Kissnek, Nagynak, Kovácsnak hívják, és akkor a fénykép segít az azonosításban. A jó névjegy tömör, rövid, a legfontosabb információkat tartalmazza, s jó, ha van rajta egy-egy eredeti díszítőmotívum, amit megterveztet az illető, s ettől a névjegy kellemes, megőrizni való tárggyá válik. Az Amerikai Egyesült Államokban például az a szokás, hogy a mesteremberek a kocsmákban kiteszik a névjegyüket, így reklámozzák magukat. A kártyákat el lehet vinni.

– A névjegyek színét meghatározza tulajdonosuk neme? A rózsaszínű kártyákat nők készíttetik?
– Nem. A nők egyre férfiasabb névjegyeket rendelnek. A lényeg az, hogy szépek legyenek. Különlegesek azok, amelyeken fekete, sötét alapon fehér, ezüst- vagy aranybetűk jelennek meg. Apropó... Franciaország az egyetlen állam, ahol képeslap nagyságú névjegyeket is nyomtatnak. A gyűjtők ezeket külön tárolják.

– Önnek körülbelül hány országból vannak névjegyei?
– Minden európai államból. Külhonban az utcán lesütött szemmel szoktam járni, ugyanis az utcán talált névjegyek is érdekesek lehetnek. Így találtam Dániában odavalósi névjegyet, sőt azt is el merem mondani, hogy Hollandiában a szemétbe is beletúrtam, s ott is találtam ilyesmit. A saját lakásom mellett egyszer egy halom névjegyre leltem, valaki kidobta ezeket. Arra is rájöttem, hogy kinek a gyűjteménye volt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés