2009. október 22., 11:062009. október 22., 11:06
A svájci törvények a teljes kiadatási eljárás alatt fogva tartást írnak elő – áll a svájci szövetségi bűnügyi bíróság indoklásában. A közlemény hangsúlyozta, hogy „túl magas lenne a kockázata” a rendező szökésének, ha kiengednék a börtönből, és óvadék fejében szabadlábon várhatná meg, míg döntenek a kiadatásáról.
„A kérelmező 1978-ban egyszer már kijátszotta az amerikai bíróság eljárását, amikor Európába szökött” – olvasható a 17 oldalas dokumentumban, amely megjegyezte, hogy a rendező Amerikának történő kiadása nemcsak családi traumát idézhetne elő, hanem az új filmjébe fektetett milliók is kárba vesznének.
Az Egyesült Államokban Polanskit bűnösnek nyilvánított gonosztevőként tartják nyilván, és szökése óta körözik. Néhány éve nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak ellene, ez alapján tartóztatták le szeptember 26-án Zürichben, ahova filmes életműdíja átvételére érkezett. Az elutasítás jogi vonatkozásain túl a döntés súlyos következményekkel járhat a 76 esztendős rendező készülő filmjére.
A The Ghost című politikai thrillert a Berlinalén akarták bemutatni. Mint ügyvédei a bíróságon kifejtették, ha bebörtönzése miatt nem tudja folytatni a munkát, az anyagi romlásba döntheti a családját, a befektetők pedig 40 millió dollárt bukhatnak rajta. Az elutasítás ellen a következő tíz napban Polanski fellebbezéssel élhet a svájci legfelsőbb bíróságon, és az igazságügyi minisztériumhoz is folyamodhat szabadlábra helyezése érdekében.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.