
Az önkéntesek heti három órát töltenének az állami gondozásban élő gyermekekkel
Fotó: Facebook/Ajungem MARI Cluj
Több mint 3500 állami gondozásban élő gyermeket és fiatalt támogat jelenleg Románia legnagyobb oktatási programja, az Ajungem MARI (Nagyokká válunk), amely most új toborzási kampányt indított: legalább 1000 önkéntest keresnek, akik hetente három órában a barátaikká válhatnak ezeknek a gyerekeknek. A cél: esélyt adni egy jobb jövőre, odafigyelésre és valódi emberi kapcsolódásra.
2025. augusztus 08., 16:272025. augusztus 08., 16:27
A programban résztvevő gyerekek a fővárosban és az ország 27 megyéjében élnek – gyakran távol a családjuktól, érzelmi és társadalmi biztonság nélkül. „A gyerekek nem hőst várnak – csak egy barátot”, fogalmazza meg az Ajungem MARI toborzókampányának egyik mottója. Az önkéntesség nem rendkívüli tetteket, csak időt és figyelmet kíván: heti 3 óra játékot, tanulást, meghallgatást, beszélgetést és bátorítást – írják a program honlapján.
Olyan hétköznapi embereket keresünk, akik valódi értékeket képviselnek: türelmet, jóságot, empátiát. Azt szeretnénk, hogy ezek a gyerekek egyszer majd azt mondhassák: »volt egy barátom, aki segített hinni abban, hogy én is képes vagyok«” – mondta Viviana Nicolae, az Ajungem MARI alelnöke.
Az elmúlt 11 év során több mint 11 ezer önkéntes csatlakozott a programhoz, a gyerekeknek pedig ezek a kapcsolatok hidat jelentettek a gyermekvédelmi rendszer és a valóságos, biztonságot nyújtó felnőttvilág között.
A program résztvevői a házi feladatban, tanulásban is segédkeznek
Fotó: Facebook/Ajungem MARI Cluj
A most induló modul 2025. november 1. és 2026. június 30. között zajlik, heti háromórás jelenléttel. Az önkéntesek segítenek a házi feladatokban, tanulásban, közös játékokat szerveznek, lelki és érzelmi támogatást nyújtanak. A részvételhez legalább 16 éves életkor szükséges, felső korhatár nincs.
A jelentkezők képzéseken és tanácsadásokon is részt vesznek, hogy felkészülten, hosszú távon tudják támogatni a gyermekeket. Emellett az Ajungem MARI bővíteni is szeretné jelenlétét: amennyiben egy-egy új megyében legalább 15 önkéntes jelentkezik, ott is elindulhat a program.
A kezdeményezés nemcsak a gyermekek életét változtatja meg, hanem az önkéntesekét is. „A gyerekek megtanítanak örülni, újra értékelni a jelent, és hinni a jóban” – vallják többen is, akik már részt vesznek a programban.
Jelentkezni szeptember 30-ig lehet az Ajungem MARI hivatalos honlapján, a Devino voluntar résznél.
Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.
Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.
Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.
Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.
Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.
Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.
Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.
Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.
szóljon hozzá!