Nem a kottára, egymásra figyelnek: a Magna Cum Laude együttes csíki hegedűse, Vízi Norbert a csapatról, a muzsika szeretetéről

És akkor lehetőséget kaptam, hogy velük zenéljek a tusványosi koncerten. A második közös fellépésünk a Budapest Parkban volt, ahol közösen forgattunk videoklipet a Volna-e kedved című dalhoz. Azóta már koncerteztem velük több helyszínen, Magyarországon és Szlovákiában is.

– Nemrég a Budapest Parkban léptetek színpadra, nagyszámú közönség előtt. Sok erdélyi, feltörekvő zenész álmodozik hasonló fellépésről. Te hogyan élted meg a koncertet?

– Mivel ez már a második parkos koncertem volt, így rutinosabban, de egészséges izgalommal léptem fel. Amikor színpadra álltam, éreztem, hogy az emberek szeretnek, hiszen a visszajelzések nagyon pozitívak voltak. Egy ilyen koncert hatalmas adrenalinbomba számomra, hiszen feltölt energiával.

– A „pálinka, szerelemem, légy az enyém” dalszöveg alapján nyilvánvaló, hogy a zenekar egyik kedvenc itala a pálinka. Előfordul, hogy a koncertek előtt ezzel oldjátok a feszültséget?

– Mindenkinek tudnia kell, hogy hol a határ, hiszen ki kell menni a színpadra és jól teljesíteni. Az idei parkos koncertre eljött egy miskolci barátom a kedves családjával, és hoztak barackpálinkát, ami annyira finom volt, hogy az is szívesen fogyasztotta, aki amúgy nem szereti. A zenekarban azt láttam, mindenki tudja, hogy hol a határ, és azt az italmennyiséget fogyasztjuk el, amitől jó lesz a kedvünk, de nem rontja a koncert minőségét.

– A zenekar többször is hangoztatta már, hogy a tagok családként tekintenek egymásra. Téged, mint új tagot, hogyan fogadtak be ebbe a nagy családba?

– Vicces, hogy a zenekar 1999-ben alakult, én meg 1998-ban születtem.

Már az első koncert előtt látszott, hogy nagyon nyitott, barátságos, vagány emberek. Úgy érzem, mindenkivel jó kapcsolatot ápolok. Amikor megérkezem a koncerthelyszínre, hatalmas szeretettel fogadnak, és tényleg érezhető a családi hangulat. Mindenki figyel egymásra, és egyáltalán nem érezhető különbségtétel.

– Kisiskolás korod óta klasszikus zenével foglalkoztál. Mennyire nehéz most könnyűzenei stílusban alkotni, játszani?

– Tizennégy éve foglalkozom zenéléssel. A komolyzene nagyon szép és munkaigényes stílus.

Annak ellenére, hogy már nem képviselem ezt a műfajt, néhány zenekar még mindig meghív filmzenét, komolyzenét és barokk műveket játszani.

– Főállású zenészként mennyire éri meg anyagilag ebben a szakmában tevékenykedni?

– Jelenleg „session” zenész vagyok. Ezt sosem tudtam munkának nevezni, imádok ezzel foglalkozni. Sok helyen játszom, így anyagilag is megéri. Persze, amikor lejár a szezon, a téli és kora tavaszi hónapokban sokkal kevesebb a koncert, de általában akkor is akad néhány.

– Milyen terveid vannak a Magnával, esetleg más zenekarokkal kapcsolatban?

– Nincsenek konkrét terveim, hál’ Istennek egyre jobban alakulnak a dolgok, és úgy látom, hogy most már kezd kialakulni az, amit szerettem volna elérni az életemben: a zenélés élvezzen prioritást és csak arra összpontosítsak.

Dobos Fanni