Hirdetés

Nélküle is jó, de vele jobb – Rendezvények a házasság hetén

A harmonikus párkapcsolatok fontosságát hangsúlyozzák azok az események, amelyeket Erdély-szerte szerveznek februárban a keresztény egyházak és civil szervezetek. Az interaktív előadásokon kívül kiránduláson, filmnézésen, beszélgetésen és gyertyafényes vacsorán is részt vehetnek az érdeklődők.

Bíró Blanka

Simon Virág

2017. február 15., 12:112017. február 15., 12:11

Erdélyben is megünneplik a házasság hetét február 12–19. között, a kezdeményezés két évtizede indult Nagy-Britanniából, és a család értékeit, fontosságát állítja a figyelem középpontjába. Többek között Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen is szerveznek eseményeket, amelyek keretében a pároknak lehetőségük van arra, hogy egymásra hangolódjanak, illetve felfigyeljenek a párkapcsolati élet fontosságára.

A szentgyörgyi rendezvénysorozat vasárnap kezdődött az unitárius templomban nyitó istentisztelettel, az unitárius egyházközség és a szemerjai református egyházközség közös szervezésében. Az esemény idei mottója „Veled kiteljesedve”, az előadásokban elsősorban azt hangsúlyozzák, hogy egy kapcsolat csak akkor lehet boldog és kiegyensúlyozott, ha érvényesül a „nélküled is jó, de veled jobb” elv.

A program szerint szerdán a helybéli házaspárok mutatkoznak be, csütörtökön Bustya János lelkész a Biblia alapján beszél a szexualitásról, szerelemről, pénteken közös filmnézéssel, szombaton családi túrával és gyertyafényes vacsorával kapcsolódhatnak ki a párok, vasárnap pedig záró istentiszteleten vehetnek részt a szemerjai református templomban. A programokon való részvétel díjtalan, és a szervezők a rendezvény teljes ideje alatt gyermekfelügyeletet biztosítanak.

A marosvásárhelyi rendezvénysorozat szervezői szerint a házasság hete jó alkalom arra, hogy a fiatalabb és idősebb párok beszélgessenek a házasság értékéről, tanúskodjanak a család fontosságáról, ünnepeljék meg, hogy kitartottak egymás mellett, s azt, hogy el tudják közösen mondani: „veled kiteljesedett az életem”. Az esemény hivatalos vasárnapi megnyitóján Fekete Márton lelkész hirdetett igét, és Dányi Zoltán budapesti házasságterapeuta tartott előadást.

A szerdai programkínálatban filmvetítés, beszélgetés és szeretetvendégség található. Csütörtökön a Házas Hétvége mozgalom családjaihoz csatlakozhatnak az érdeklődők a Keresztelő Szent János-plébániatemplomban tartandó találkozón. Kezdési időpont: 19 óra, vezeti Balla Imre segédlelkész. Ugyanaznap Marosszentgyörgyön a Gemini vendéglőbe a helyi házaspárokat várják egy meghitt találkozóra, hasonló közös vacsorára jelentkezhetnek a marosvásárhelyi házaspárok is pénteken és szombaton. A rendezvényzáró alkalomra február 19-én, vasárnap 10 órától került sor a Keresztelő Szent János-plébániatemplomban, ahol a szentmisét Balla Imre mutatja be.

A házasság hete rendezvénysorozat két évtizede Angliából indult, minden év februárjában egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. Magyarországon az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg, 2011 óta vannak erdélyi kezdeményezések is a keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés