
2009. január 15., 10:422009. január 15., 10:42
A Vogue magazin megrendelésére készült két és fél ezer erotikus képet tartják a művésznőről készült utolsó fotósorozatnak. A képeken Monroe egy áttetsző, fátyolszerű kelme mögött pózolt ruha nélkül vagy félmeztelenül. Stern tavaly szeptemberben nyújtott be keresetet egy New York-i bírósághoz, amelyben leírta, hogy annak idején az azóta megszűnt Eros magazinnak kölcsönözte a képeket, ám sohasem kapta vissza azokat. Addig nem is vette észre hiányukat, amíg a közelmúltban meg nem kereste két fényképész, Michael Weiss és Donald Penny, akik azt állították, hogy náluk vannak a képek, és üzletet ajánlottak. Stern ekkor fordult a bírósághoz, azzal vádolva Weissékat, hogy meglopták, és visszakövetelte képeit, ráadásul egymillió dolláros kártérítést kért az elmaradt jogdíjért cserébe.
Penny és Weiss azonban tisztázták magukat: elmondták, hogy kollégájuk, Robert Bryan találta az értékes kockákat tartalmazó filmet egy manhattani kukában a hetvenes években, s mint emléket őrizte 35 évig egy cipősdobozban – derült ki a BBC keddi jelentéséből. „A felek minden kérdést megoldottak, és barátságban lépnek tovább” – állította Jamie Brickell, a két fotós ügyvédje hétfői közleményében. A jogász szerint Stern elismerte, hogy ügyfelei nem tettek semmi rosszat, és a képeket senki nem lopta el. Hangsúlyozta, hogy védencei soha nem kértek pénzt a fényképésztől, csupán annyit akartak elérni, hogy a visszaszolgáltatott film fejében megtarthassanak egy arról előhívott képsorozatot.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.