
Fotó: Antal Erika
Két pavilont rendeztek be Mikházán a Maros Megyei Múzeum munkatársai a magyarországi és németországi partnereikkel közösen, ahol a kétezer évvel ezelőtti római katonai tábor lakóinak életmódjával ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
2016. május 08., 19:022016. május 08., 19:02
A Felső-Nyárád mentén húzódott egykor a római limes, amelynek kutatását évekkel ezelőtt kezdte el a Maros Megyei Múzeum. Mikháza területén egykor nagy katonai tábor működött, illetve római fürdő, amelynek maradványai nemrég kerültek felszínre a régészeti ásatások során.
Ennek a kutatói munkának az eredményét mutatja be az a kiállítás, amelyet két, fából készült pavilonban rendeztek be, és a hétvégén nyitottak meg Mikháza határában. Az egyik pavilon a római fürdőt ismerteti, a másik egy lakóházat a katonai tábor területéről. A kiállított pannók például bemutatják, hogyan melegítették a vizet a római fürdőben, milyen fűtésük volt az itt élő rómaiaknak, illetve milyen kellékeket használtak a tisztálkodáshoz. Az ásatások során eddig hét olyan helyiségre bukkantak a régészek, amelyek a tisztálkodást szolgálták.
A mindennapi életet bemutató pavilonban néhány használati eszköz maradványa látható, valamint a makettje az egykori tábornak. A lakásokat padlófűtéssel látták el kétezer évvel ezelőtt, az építkezéshez pedig folyami görgetegkövet és megmunkálatlan kőtömböket használtak. Sikerült négy csatornát is azonosítani, amelyek az ivóvízhálózatnak, illetve a szennyvízelvezető hálózatnak voltak a részei. Eddig mintegy hatszáz négyzetmétert tártak fel, a munkálatokat folytatják, és a régészeti parkot is bővíteni fogják – hangzott el a megnyitón.
Egyelőre kétéves tesztelési időt hagynak a mostani kiállításnak, amely alatt azt kell megtudniuk a múzeum munkatársainak, hogy a helyiek és a környékbéliek, illetve a távolabbról érkezők mennyire fogadják be, veszik birtokukba a tárlatot, a történelmi helyszínt. A megnyitón Soós Zoltán múzeumigazgató beszélt a múzeum projektjének jelentőségéről, amely a második a marosvásárhelyi vár feltárása után, amelynek eredményei már megtekinthetők. Továbbá Pánczél Szilamér, Ötvös Koppány Bulcsú, Silvia Mustaţă, a múzeum munkatársai, valamint a németországi Konstanze Höpken, a római limes leleteinek digitalizálását vezető szakember és Sági Gergő budapesti műépítész foglalták össze röviden a munkafolyamat lényegét.
Jó volt itt dolgozni – hangsúlyozták, a falu azonnal befogadta őket, és a továbbiakban azt remélik, a régészeti feltárások, a kiállítás hozzájárul Mikháza népszerűsítéséhez, serkenti az idegenforgalmat, és egyre többen ellátogatnak a Nyárád menti településre. Ez a projekt – ahogy Ötvös Koppány Bulcsú fogalmazott – nemcsak a múlt és a jelen között jelent kapcsolatot, de a mikházi asztalos és a németországi szakember között is, hiszen helyi magyarok és németországi szakemberek együttműködésével valósult meg.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!