
A Közeleg feléd című dal videoklipjének helyszíne átmenetet képez a városi és a zöldövezet között
Fotó: Mariş Cristian Daniel
Erdélyi és magyarországi lemezbemutató-turnéra indult a marosvásárhelyi Szintaxis zenekar. Bíró Hunor frontember frissen megjelent albumjukról, szerzeményeik hátteréről, valamint az elmúlt egy év tapasztalatairól beszélt a Krónikának.
2019. november 17., 14:582019. november 17., 14:58
2019. november 18., 11:512019. november 18., 11:51
Percek, fák, erdő címmel jelent meg néhány napja a frissen díjazott Szintaxis zenekar első kislemeze. A marosvásárhelyi fiatalokból álló együttes frontembere, Bíró Hunor érdeklődésünkre elmondta, tapasztalataik alapján a természet témáját tudják a legközvetlenebb módon megszólaltatni, ebből merítik inspirációjukat zene és szöveg szempontjából egyaránt.
– fogalmazott a frontember.
Hozzátette, a zenei ötletekkel általában az együttes gitárosa, Marton Zoltán szokott előállni, ő maga a dalszövegeken dolgozik, szerzeményeik végleges formájukat pedig közös hangszerelés után nyerik el, amelyben az egész csapat részt vesz.
„Meg kellett tanulnunk elengedni bizonyos dolgokat ahhoz, hogy ne ragaszkodjunk minden pillanatnyi ötlethez, hanem gördülékenyen tudjunk továbblépni és kísérletezni. A koncertjeinken mindig az emberek reakcióját figyeltük, így próbáltunk meg egységes hangzást kialakítani” – részletezte Bíró Hunor.
A kincses városban felsőoktatási tanulmányukat folytató zenészek az idei nyár közepén kezdték el kislemezük munkálatait, és most úgy érezték, eljött az idő, hogy megmutassák másoknak is. Az albumon szerepel többek között a Legszebb Erdélyi Magyar Dal múlt heti döntőjén, a 25 év alatti kategóriában első helyet elért Közeleg feléd című szerzemény. A dalhoz kapcsolódó videoklip Marosvásárhelyen készült, a városszéli erdőben. Azért választották ezt a helyszínt, mert átmenetet képez a városi és a zöldövezet között. A dal és a klip együttesen beszél a félelmekről, különböző emberi véleményekről, újrakezdésről.
Az együttes a napokban lemezbemutató turnéra indult, november 15-én és 16-án Debrecenben, illetve Kecskeméten adtak koncertet a Blahalouisiana vendégeként. December 12–14. között Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen lépnek színpadra a budapesti Grabovski együttessel közösen. A jövő év elején, januárban különleges koncertre készülnek, amelynek részleteit hamarosan megosztják közösségi oldalukon.
Az együttes frontembere szerint a kitartás mindig meghozza gyümölcsét. Kifejtette, Erdélyben egyre több zenekar alakul, tehát érezhető a fejlődés, viszont a magyar nyelven éneklő együttesek csak akkor érhetnek el áttörő sikereket, ha valamilyen módon nyitnak Magyarország felé.
Gebe Zoltán
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!