Hirdetés

Megsárgult iratok titkai

Lehetséges, hogy megtalálták II. Miklós fivérének, a cárként egyetlen napig uralkodó Romanov Mihály nagyhercegnek a nyomait; a Komszomolszkaja Pravda cikke szerint jelentkezett egy asszony, aki állítja, hogy nagyapja nem más volt, mint Mihály nagyherceg, s az állítást alátámasztó érveket – az orosz lap szerint – nem lehet egyszerűen elvetni.

2009. május 28., 11:002009. május 28., 11:00

Valójában Mihály volt az utolsó cár, mivel II. Miklós az ő javára mondott le, de 1917. március 2-ától mindöszsze 24 órán át uralkodott, s az ő sorsa máig a legtitokzatosabb a Romanov családban, mert 1918-ban nyomtalanul eltűnt.

Romanov Mihály titokzatos eltűnése

Amikor Romanov Mihály egyetlen nap után lemondott, a szovjet kormánytól engedélyt kapott, hogy egyszerű állampolgárként éljen tovább. Nem sokkal később Permbe telepítették, ahol angol titkárával egy szállodában lakott. A hatóságok nem háborgatták, de akadt egy fegyveres munkásokból álló, „civil csoport”, amelynek öt tagja 1918. június 13-ára virradó éjszaka elvitte őt és titkárát.

Az egyik résztvevő, bizonyos Andrej Markov 47 évvel később a helyi történelmet kutató bizottság előtt elmondta, hogy az erdőbe mentek, ő lelőtte Brian Johnson titkárt, majd – mivel társai fegyverei többször is csődöt mondtak – Mihályt is. Ezután úgy döntöttek, hogy kialusszák részegségüket, s majd reggel folytatják.

Innentől több változat ismert: az egyik szerint reggel eltemették a holttesteket, s elhíresztelték, hogy megszöktek, a másik szerint a két áldozatnak reggelre hűlt helye volt, a harmadik szerint az egész történetet Markov találta ki. Tény azonban, hogy Mihály sorsa máig nem ismert, s hogy sok érv és adat szól a nagyherceg szökése mellett, így például az, hogy látni vélték 1919-ben a turkesztáni Merv (mai nevén: Mari) város közelében.

Ujjlenyomatos „aláírás”, eltűnt briliánsok

Nemrég jelentkezett az orosz lap szerkesztőségében egy bizonyos Nagyezsda Lobaseva, aki állítja, hogy nagyapja, az 1975-ben elhunyt Berdi Kuzsuk, a mai Türkmenisztán területén fekvő Mari város néhai lakója maga Mihail Romanov nagyherceg volt. Állítását a hasonlatosság és számos egyéb külső jel – az arrafelé szokatlan fehér bőr és szürke szem – mellett nagyapja irataira, s a körülötte történt titokzatos eseményekre alapozza.

Az idézett iratokat a nagypapa mindig magánál hordta egy tárcában, de halálakor a tárca – és az emlékként őrzött két nagy briliáns – eltűnt. Az iratok azonban nemrég előkerültek. Ezek szerint Berdi Kuzsuk – ez ragadványnév, valódi nevét nem árulta el – mezőgazdasági cselédek gyermeke, írástudatlan volt, s tényleg minden hivatalos papírt ujjlenyomattal „írt alá”. A megsárgult papírokból azonban kiderül, hogy dolgozott többször több nyelven tolmácsként, és expedíciókon nagynevű tudósok munkatársaként.

Gyerekei-unokái türkmén neveket kaptak, de ő orosz néven szólította őket. Volt egy menlevele a területi hatóságoktól, és egy felhatalmazása Vlagyimir Iljics Lenintől, hogy Berdi Kuzsuk a forradalom vezérét bármikor felkeresheti – ez utóbbit az unokák átadták az illetékes múzeumnak.

Havonta egyszer egy autó jött, a nagypapa egy hétre eltűnt, majd sok pénzzel jött vissza, 80 évesen még ő tartotta el az egész családot, temetésére pedig még a területi pártbizottságról is eljöttek. Akadt a papírok között egy fotó is, hátán az „analfabéta” Berdi Kuzsuk igen kiművelt írásával.

Ezt a lap átadta több írásszakértőnek – köztük a belügyminisztérium illetékeseinek, s az egyelőre elkészült előzetes értékelések eltérnek, de több szakértő úgy véli, hogy a régi fotón elváltoztatott, s a nagyherceg írására erősen emlékeztető írás látható.

Igen hosszú és részletes cikke végén a Komszomolszkaja Pravda hangsúlyozta: ha akad, aki vállalja a költségeket, DNS-vizsgálattal egyértelműen igazolni vagy cáfolni lehet a feltevést, s talán fény derül a történelem egy további fehér foltjára.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés