
Fotó: Rompres
2007. május 14., 00:002007. május 14., 00:00
A szombati döntőben 24 ország versengett a finn főváros Hartwall Arenájában. Szavazni SMS-ben és telefonon lehetett, de egy-egy ország nem szavazhatott saját versenyzőjére. Az első tíz helyezett közé nem került be nyugat-európai ország. Különösen rosszul szerepeltek az angolok, az írek és a németek, de a franciák sem remekeltek, holott ezek az országok számos Eurovíziós Dalversenyt nyertek már.
Magyarország képviselője, a vajdasági születésű Rúzsa Magdi a kilencedik helyet érte el 128 ponttal: mezítláb és trikóban adta elő angolul a maga szerezte Aprócska Blues című dalt. Ezzel az eredménnyel Magyarország automatikusan bekerült a 2008-as, Belgrádban rendezendő Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe, mivel az első tíz helyezettnek mindig bérelt helye van a következő évi versenyben. Ugyancsak Rúzsa Magdi vehette át a verseny legjobb dalszerzőjének kijáró díjat.
A Romániát képviselő Todomondo együttes a Liubi, Liubi, I love you című dallal 84 pontot gyűjtött, és csupán 13. helyezést ért el, így Románia képviselője jövőre az elődöntőbe kényszerül.
A versenyzők nagy száma miatt az Eurovíziós Dalverseny szervezői egyébként azt fontolgatják, hogy 2009-től két elődöntővel kezdődjön a fesztivál, egyenként legfeljebb 28 indulóval. A pontozási rendszert felül kell vizsgálni: a mostani szabályok alapján ugyanis minden ország pontjai egyenlően hatnak a végeredményre, függetlenül attól, hogy hány lakos szavazatát tükrözik, a rendszer ezért aránytalan.
A szervezők számításai szerint az 1954 óta megrendezett dalverseny döntőjét idén hozzávetőleg 100 millió tévénéző követte világszerte.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.