2009. november 19., 11:072009. november 19., 11:07
Az Oahu mellett 792 méter mélyen, a Hawaii Mélyvízi Kutatólaboratórium munkatársai által megtalált tengeralattjárókat az amerikai csapatok a második világháború végén fogták el, és vitték tanulmányozás céljából Hawaiira.
A hidegháború kezdetével 1946-ban Oahu mellett kivitték a nyílt vízre a hajókat, majd megtorpedózták őket, hogy ne kerülhessenek az oroszok kezére. Más feltételezések szerint a járműveket egyébként sem tudták volna használni, hiszen hihetetlenül instabilak és megbízhatatlanok voltak.
Az egyik japán hajó, az I-201-es a 20 csomós sebességet is el tudta érni, így minden idők egyik leggyorsabb dízelhajtású tengeralattjárója volt. Más japán tengeralattjárókhoz hasonlóan a hajótestet gumiborítással látták el, hogy minél jobban elrejtsék a radarok elől. A másik I-14-es tengeralattjáró nagyobb és lassúbb volt, és két kisebb, Aichi M6A Seiran repülőt hordozott magában.
A repülők egy torpedót vagy egy nagyobb bombát is elvittek, és katapulttal indították volna őket a fedélzetről. A kutatást a National Geographic Channel is támogatta – erről készített dokfilmjüket bemutatták az Egyesült Államokban.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.