Hirdetés

Marosvásárhelyen tartották a Megasztár erdélyi előválogatóját

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

„Próbáld ki, mert olyan jó érzés!” – lelkendezett tegnap délelőtt egy leányzó a marosvásárhelyi Vár udvarán álldogáló fiatalok egyikének, aki a Megasztár erdélyi előválogatójára érkezett nézelődni, vagy akár előadni.

2010. június 23., 09:592010. június 23., 09:59

A TV2 Megasztár tehetségkutató versenyének szervezői úgy döntöttek, hogy az ötödik kiadást határon túli magyar (és nem csak) tehetségekkel pezsdítik fel. A szervezők a Megasztár határon túli castingturnéja erdélyi helyszínéül Marosvásárhelyt választották, de jelentkezőket az egész országból vártak.

A jelentkezők meghallgatása tegnap reggel 9 órától estig zajlott. Első lépésként ilyen és hasonló párbeszédfoszlányokat lehetett hallani a jelentkezők köreiből: „Szia! Itt kell sorban állni?”, „Te már voltál? Hogy ment?” „Azt ajánlották, hogy legyen egy magyar dal is.”, „Itt nagy gyurakodás volt.”, „Miért nem énekelsz, ember?”. Ha az „ember” összeszedte a bátorságát, és már eldöntötte, hogy a Megasztár-busz elé lép, második lépésként kitöltötte a jelentkezési lapot, és várt a sorára. Bár „a vonat nem vár”, a Mészárosok bástyája előtt parkoló Megasztár-busz mellett végül mindenki kiengedhette hangját, hogy az magasra szálljon, és meghódítsa a kék eget.

Ritka élmény volt olyan dalt hallani, amelynek a szövegét nem tudja az ember kívülről, legyen az népdal, a magyar rockzene nagyjainak dalai, vagy a rádióadások folyton ismétlődő popslágerei. A vissza-visszatérő motívumok mellett azonban jó volt hallani ügyesen előadott népdalokat, vagy olyan fellépők dalait, akik saját gitárkísérettel énekeltek. Persze olyan is akadt, aki szintetizátoron biztosította magának a zenei kíséretet, sokan papírfecnikkel és remegő kezekkel álltak ki a stáb és a közönség elé, és számos résztvevőnek a szájáról kellett leolvasni a dalt, olyan halkan énekelt. A stáb egyébként felvette a hanganyagot, amit majd Pesten néz meg felvételről a Presser Gábor, Friderikusz Sándor, Eszenyi Enikő és Mester Tamás alkotta zsűri. Ha a körben álló közönség az előadott dalok egy részét nem is hallhatta, ujjongva köszöntötte Palcsó Tamást, a 2005-ös Megasztár egyik döntősét, aki Megasztár feliratú napellenzős sapkákat osztogatott.

Az előválogatásra többnyire tinédzserek jelentkeztek, de amint egy középkorú hölgy előadta a kívánságkosár dalát, a szervezőstáb azonnal levadászta őt egy televíziós interjú erejéig, arról faggatva a hölgyet, hogy régóta dédelgetett vágya-e fellépni egy tehetségkutató versenyen. Bár az ilyen rendezvényeken a kérdések, a válaszok és a performanszok meglehetősen kiszámíthatóak, ha a magyarországi kereskedelmi adó a valódi cél mellett szenzációkat vadászni jött, avagy erdélyi „bikicsunájokat” keresett, valószínűleg – és remélhetőleg – csalódottan fog távozni.

A „bikicsunáj” fogalom egyébként legalább annyiszor elhangzik, ahányszor valaki a Megasztárt megemlíti, így a közönség soraiból is gyakran lehetett ezt hallani. Rosszmájú megjegyzések pedig nemcsak a közönség soraiból röpködtek harsány röhögéssel kísérve, de az eseményről szóló hírek az interneten hevesen tiltakozó kommentelők seregét is megmozgatták. A tiltakozások főként a kereskedelmi adó ellen, a „maradjatok otthon”-tól a politizáló vagy gyűlölködő megjegyzésekig terjedtek, és ha az internetes és verbális „megmozdulás” nem feltétlenül mérvadó, akkor is ez a réteg hallatja a hangját. És minden tiltakozás ellenére, főleg ez a réteg lesz a műsor első számú fogyasztója.

Szerző: Plájás Erzsébet

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés