2009. november 26., 11:242009. november 26., 11:24
A most kiválasztott 25 felvétel között James Brown 1966-os It’s a Man’s Man’s Man’s World című dala is szerepel, csakúgy, mint Bob Marley 1973-as lemeze, a Catch a Fire is. Marley a The Wailersszel vette fel ezt az albumot.
Halhatatlanná választották a Doors Riders On the Storm című felvételét is. Halhatatlanná lett a Beach Boys 1965-ből származó dala, a California Girls és Louis Armstrong 1931-es Lazy River című száma. José Feliciano Feliz Navidad kezdetű slágere is a Grammy Hírességek Csarnokába került. A kiválasztottak között szerepel George Carlin humorista 1972-ben megjelent Class Clown című albuma is, valamint dalok Judy Garlandtól, Mahalia Jacksontól, Janis Joplintól és Gene Kellytől.
A Grammy Hírességek Csarnokát 1973-ban hozták létre a hatalmas Grammy intézményrendszer „fiókvállalataként”. A csarnok akkor fogadhatja be a zenetörténet legfontosabb albumait és dalait, ha azok megjelenése óta már legalább huszonöt év eltelt. Alapkövetelmény az is, hogy az adott dal vagy lemez Grammy-díjas legyen. A válogatást a Hangrögzítő Művészetek és Tudományok Nemzeti Akadémiája végzi.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.