
Fotó: Pixabay
Nemzetközi workshopot szerveztek Varsóban az UNESCO közreműködésével, ennek során az Ukrajnával szomszédos országok bűnüldöző és igazságügyi tisztviselőit képezik ki a kulturális javak illegális kereskedelme elleni küzdelem terén.
2023. január 20., 15:432023. január 20., 15:43
A Rzeczpospolita című lengyel lap hírportáljának beszámolója Krista Pikkatot, az UNESCO kultúráért és vészhelyzetekért felelős igazgatóját idézi, aki szerint a februári orosz támadás óta több mint 230 kulturális létesítményt rongáltak meg vagy semmisítettek meg Ukrajnában. Pikkat felidézte: az UNESCO felszólította a kulturális javak kereskedelmében érintett szakembereket és a nyilvánosságot, hogy
„A közös erőfeszítések ellenére a helyzet nagyon nyugtalanító” – hangsúlyozta az igazgató.
Katarzyna Zalasinska, a lengyel kulturális és örökségvédelmi tárca által felügyelt Nemzeti Örökségvédelmi Intézet igazgatója kiemelte: az Ukrajna területén folytatott háború a világ kulturális örökségére jelent fenyegetést, ezért a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa (ICOM) az illegális kereskedelem által érintett ukrán kulturális javak úgynevezett vöröslistáját tette közzé.
– tette hozzá Zalasinska. Piotr Glinski lengyel kormányfőhelyettes, kulturális és örökségvédelmi miniszter a rendezvény szerdai megnyitóján Lengyelország tapasztalatát emelte ki a háborús vesztességek kezelésében. Rámutatott: a második világháborúban becslések szerint több mint 500 ezer műalkotás veszett oda a lengyel gyűjteményekből, 22 millió könyvet és mintegy 40 kilométernyi levéltári iratanyagot is elveszettnek tekintenek.
A pénteken véget érő háromnapos képzéseket az UNESCO és a lengyel Nemzeti Örökségvédelmi Intézet társszervezésében tartják. A varsói kulturális minisztérium közleménye szerint a kiképzésben lengyel, szlovák, magyar, romániai és moldovai tisztviselők vesznek részt.
Előadásokat ukrán művészettörténészek és régészek, az Interpol, az UNESCO, a Vám Világszervezet (WCO) és az ICOM szakértői tartanak, valamint a lengyel ügyészség, a rendőrség és a határőrség képviselői is.
Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.
Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.
Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.
Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.
Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.
Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.
Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.
Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.
szóljon hozzá!