2007. december 10., 00:002007. december 10., 00:00
Az amerikai énekesnõ legutóbb egy kislányt, Mercy Jamest, választott ki, de hiba csúszott a sztár számításaiba, mivel a 20 hónapos kislány családja az adoptálás útjába állt. Madonna így nagyot csalódott, miután teljesen beleélte magát, hogy Mercy az övé lehet. Most azonban a sztár egy kutatócsoportot küldött az afrikai Malawiba, amelynek az a feladata, hogy összeállítson egy névsort olyan kislányokról, akiknek rokonsága nem állná útját az esetleges örökbefogadásnak. A kutatócsoport tagjainak nagy valószínûséggel nem lesz túl nehéz feladatuk, hiszen az ott élõ gyermekek 30 százaléka árva. A délkelet- afrikai Malawi a világ egyik legszegényebb országa, nagyon sok árva szülei AIDS-ben haltak meg, ami azt jelenti, hogy a gyermekek fertõzöttségének esélye sem elhanyagolható. Hírösszefoglaló
Szeptember végéig látogatható a Kolozsvári tengerek kincsei című időszaki tárlat, amely az egyetem őslénytani gyűjteményeit és Kolozs megye természeti örökségét mutatja be beltéri és kültéri installációkon keresztül.
A kolozsvári városrendezési bizottság jóváhagyta a város első kisállattemetőjének létrehozását.
Bár sok helyen felhő borította az eget, Erdély-szerte meg lehetett csodálni vasárnap este a teljes holdfogyatkozást. Néhány felvételen mutatjuk, miként festett – hiszen sok esetben valóban festői volt – az égi jelenség.
Egy véletlenül rögzített beszélgetésen Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a halhatatlanság lehetőségéről elmélkedtek.
A ChatGPT-t üzemeltető amerikai OpenAI bejelentette, hogy szülői felügyeleti mechanizmust vezet be a platformon, miután augusztus végén amerikai szülők azzal vádolták meg a chatbotot, hogy öngyilkosságra buzdította gyermeküket.
Tavaly az Európai Unió lakosságának 8,5 százaléka nem engedhette meg magának, hogy minden második nap húst, halat vagy ezzel egyenértékű vegetáriánus ételt fogyasszon; ez az arány 1 százalékponttal kisebb a 2023-ban jegyzettnél.
A kutatások szerint a filozófia nyitottabbá és tudatosabbá formálja a gondolkodást, Romániában azonban egyre inkább háttérbe szorul az oktatásban.
Augusztus 26-án tartják világszerte a nemzetközi kutyanapot. Erdélyben is állatvédő eseményekkel hívják fel a figyelmet civil szervezetek az ember hűséges barátjára, az ebre.
A Kolozsvári Magyar Napok egyik legkedveltebb helyszíne minden évben a Farkas utca, ahol a vásár standjai között sétálva az ember könnyen elveszhet az illatok, színek és hangok kavalkádjában.
Bukarestben készül a világ egyik legdrágább magánbunkere Andrew és Tristan Tate számára. A föld alatti luxusmenedék 3,9 millió dollárba kerül, és még sztriptízrúddal felszerelt szórakoztatóterem is lesz benne.