
Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Az új fejlesztésű, intelligens órák már rendelkeznek azzal a funkcióval, amely akár több nappal a tünetek megjelenése előtt képes jelezni a koronavírusos fertőzöttséget.
2021. január 20., 10:492021. január 20., 10:49
Több tudományos kutatás, melyet az elmúlt időszakban végeztek, arra a következtetésre jutott, hogy az új fejlesztésű okosórák időben jelezhetik a koronavírusos fertőzöttséget, hozzájárulva ezáltal a terjesztés megfékezéséhez.
A Warrior Watch nevet viselő kutatás, amelynek 297, egészségügyben dolgozó résztvevője volt, 2020. április 29-e és szeptember 29-e közt zajlott. A felmérés ideje alatt minden résztvevő Apple Watchot viselt, amely egy különleges alkalmazás segítségével a szívfrekvencia-variabilitást (HRV) mérte.
Hasonló eredményre jutottak a Stanford Egyetem kutatói is, akik több okosóráról – mint az Apple, a Garmin vagy a Fitbit – bebizonyították, hogy az esetek 81%-ában képesek voltak jelezni a fertőzöttséget a megváltozott szívritmuskép által, akár kilenc és fél nappal a tünetek megjelenése előtt.
A kutatások eredményeinek köszönhetően, és mivel már léteznek a szükséges mérések kimutatására kifejlesztett alkalmazások, a következő hónapokban valószínűleg el fogják árasztani a piacot a fertőzöttséget kimutató eszközök. Különös ugyanakkor, hogy a tanulmányok még az új fejlesztésű okosórák piacra kerülése előtt megjelentek. Hasonló helyzetekben ugyanis ez éppen fordítva történik.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!