
Számos újdonsággal várják a Székely Vágta szervezői július 9–10. között a Maksa melletti Óriáspince-tetőre a lovassportok kedvelőit.
2016. május 24., 18:592016. május 24., 18:59
Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere és Demeter János, a Vadon Egyesület elnöke kedden bejelentette, az esemény fő meghívottja a Csík zenekar, a Székely Vágtának pedig megnőtt a költségvetése. A megyei, illetve városi önkormányzat növelte a támogatást, így 350-350 ezer lejjel, egy magyarországi támogató 1 millió forinttal, míg a Bethlen Gábor Alap Zrt. is 1 millió forinttal segíti a Nemzeti Vágta székelyföldi előfutamát.
A benevezési díjat is növelik: a településeknek 1200 lejt kell fizetniük a futamon indított lovasuk után, a versenyzők jelentkezési határideje június 24. – jelentette be az alpolgármester. Hozzátette, idén is szerveznek Góbé Futamot, a vágtán kívül tehát erre a megmérettetésre is benevezhetnek a székelyföldi települések. A Székely Vágtán változatlanul csak azok indulhatnak, akik igazodnak a budapesti Nemzeti Vágta követelményrendszeréhez, a Góbé Futam az ismeretlen eredetű lovak versenyeztetésére ad lehetőséget.
A Vadon Egyesület pályázatot hirdetett a Székely Vágta lovas és kulturális kísérőprogramjainak társfinanszírozására, így lovassport, illetve hagyományőrzés tárgykörökben lehet pályázni, az űrlap pedig letölthető a Székely Vágta hivatalos honlapjáról. Demeter János azt is elmondta, aláírták a szerződést, amellyel a Nemzeti Vágta még két évre meghoszszabbította a székelyföldi futamok megszervezésének a jogát.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!