Könnyű étel kora tavaszra: gombóc

Már meguntuk a nehéz téli ételeket, de a tavaszi zöldségek még nem jelentek meg a piacon. Mégis könnyíteni kellene étrendünkön: a túróból vagy burgonyából készült gombócok nem terhelik meg gyomrunkat és ízletesek is.

Gazda Árpád

2006. március 28., 00:002006. március 28., 00:00

Túrógombóc nagymamamódra
Hozzávalók: 1/2 kg tehéntúró, 2 db tojás, 1 bögre (2,5–3 dl-es) búzadara, só, kevés olaj, zsemlemorzsa, porcukor, tejföl.
Elkészítés: Keverjük össze a túrót a tojásokkal, a búzadarával és csipetnyi sóval. A búzadarának időre van szüksége, hogy jól megszívja magát, ezért mielőtt a gombócokat kifőzzük, legalább 5-6 órával korábban keverjük be az alapanyagokat. Formázzunk gombócokat, majd forró vízben főzzük ki. Készítsük el az olajon pirított zsemlemorzsát, úgy, hogy kevés olajat felforrósítunk, majd annyi morzsát adunk hozzá, amennyi jól felszívja. Enyhén vagy közepesen megpirítjuk, és a kifőzött, leszűrt gombócra hintjük. Ízesítéshez tejfölt, és porcukrot is kínálunk.

Sajtos gombóc paradicsomos mártással
Hozzávalók a gombóchoz: 1,5 kg hajában főtt krumpli összetörve, 25 dkg liszt, 15 dkg margarin, 3 tojássárgája, só, 15 dkg sajt. A mártáshoz: 1 apróra vágott közepes hagyma, 25 dkg csiperke (konzerv is lehet), 15 dkg bacon, 1 kg paradicsom vagy 4 kanál paradicsompüré, só, 1 kanál cukor, bors, citromlé, oregano, apróra vágott petrezselyemzöld.
Elkészítés: A bacont kisebb kockákra vágjuk, kevés olajon megpirítjuk, majd szűrőkanállal tányérra szedjük. A visszamaradt zsiradékban megdinszteljük a hagymát, majd hozzáadjuk az összevágott csiperkét. Kevés citromlével meglocsoljuk: így a gombánk nem barnul meg. A paradicsomokat forró vízbe mártjuk, lehúzzuk a héját, kisebb kockákra vágjuk. (Ha pürét használunk, kevés vízzel feloldjuk.) A paradicsomot hozzáadjuk a hagymás gombához. Ízlés szerint sózzuk, cukrozzuk, fűszerezzük, készre főzzük. A gombóchoz valókat összedolgozzuk, a sajtot kockákra vágjuk. Vizes kézzel gombócokat formálunk, közepébe belehelyezünk egy-egy kocka sajtot. Bő sós vízben kifőzzük. A gombóc köré öntjük a paradicsomos gombás mártást, tetejére szórjuk a baconpörcöket, az egészet megszórjuk petrezselyemzölddel.

Bundás gombóc
Hozzávalók: 30 dkg rizs, 2 tojás, 2 evőkanál zsemlemorzsa, 2 kávéskanál apróra vágott vagy szárított zöldfűszerlevél, ízlés szerint, 10 dkg liszt, 2 tojás, 15 dkg zsemlemorzsa, olaj a sütéshez.
Elkészítés: A rizset megmossuk, leszűrjük, majd sós vízben felforraljuk. Lassú tűzön, lefedve, kb. 20 perc alatt puhára pároljuk. Kihűtjük. A rizshez adjuk a tojást, és jól összekeverjük. Ha a massza túl híg lenne, zsemlemorzsát keverünk bele, hogy formázható legyen. Negyedóráig állni hagyjuk. A maszszából vizes kézzel kb. 5 cm átmérőjű gombócokat formálunk, ezeket a lisztben, a tojásban és a zsemlemorzsában megforgatjuk. Bő, forró olajban 3-4 perc alatt szép aranybarnára sütjük, majd papírszalvétára szedjük a gombócokat.

Töltött gombóc
Hozzávalók: 80 dkg burgonya, 25 dkg liszt, 1 tojás, 2 evőkanál + 2 teáskanál margarin, csipet szerecsendió, 2 szikkadt zsemle, 1 teáskanál margarin, 1 hagyma, 1 csokor újhagyma, 4 gerezd fokhagyma, 2 pár virsli, 1 csokor petrezselyem, 1 db sülthússzaft-kocka, 10 dkg vaj, 15 dkg zsemlemorzsa.
Elkészítés: A burgonyát megmossuk és héjastól, sós vízben megfőzzük. Leszűrjük, meghámozzuk, és azon melegen burgonyanyomón áttörjük. A lisztet hozzászitáljuk, közepébe mélyedést nyomunk, beleütjük a tojást, hozzáadjuk a 2 evőkanál margarint, megsózzuk, és egy csipet szerecsendiót adunk hozzá. Összegyúrjuk, alufóliába csomagoljuk, és kb. fél órát állni hagyjuk. A zsemlét kockákra vágjuk. A vöröshagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk. Az újhagymát megtisztítjuk, és zöldjével együtt nem túl vékony karikára vágjuk. A fokhagymát megtisztítjuk, és szétnyomkodjuk. A virslit apró kockára vágjuk. A petrezselymet megmossuk, szárazra rázzuk, és felaprítjuk. A sülthússzaft-kockát negyed liter vízben felfőzzük. A vajat serpenyőben felolvasztjuk, és a zsemlemorzsát kevergetve aranysárgára pirítjuk benne. Felolvasztjuk a 2 teáskanál margarint, megfuttatjuk benne a hagymát, beletesszük a virslit, és megpirítjuk. Sóval, borssal ízesítjük, hozzáadjuk a petrezselyem felét, és összekeverjük a zsemlekockák felével. A sülthúsmártásba beleszórjuk a zöldhagymát, az összezúzott fokhagymát, sűrűre főzzük, és a maradék petrezselyemmel megszórjuk. A burgonyás tésztát kb. ceruza vastagságúra kinyújtjuk, 12x12 cm-es négyzetekre vágjuk. Minden négyzet közepére egy-egy púpozott teáskanál tölteléket teszünk, összefogjuk a csücsköket, és nedves kézzel gombócokat formálunk. Forrásban lévő, enyhén sós vízben kb. 25 perc alatt kifőzzük. Szűrőkanállal kiszedjük, jól lecsepegtetjük, megforgatjuk a pirított zsemlemorzsában, és a hagymamártással tálaljuk. forrás: mindmegette.hu
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 07., vasárnap

Égi tünemény: így festett a holdfogyatkozás Kolozsvár fölött

Bár sok helyen felhő borította az eget, Erdély-szerte meg lehetett csodálni vasárnap este a teljes holdfogyatkozást. Néhány felvételen mutatjuk, miként festett – hiszen sok esetben valóban festői volt – az égi jelenség.

Égi tünemény: így festett a holdfogyatkozás Kolozsvár fölött
2025. szeptember 05., péntek

Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping egy bekapcsolt mikrofon mellett beszélgettek arról, hogy akár örökké is élhetnek

Egy véletlenül rögzített beszélgetésen Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a halhatatlanság lehetőségéről elmélkedtek.

Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping egy bekapcsolt mikrofon mellett beszélgettek arról, hogy akár örökké is élhetnek
2025. szeptember 03., szerda

Szülői felügyeletet vezetnek be a ChatGPT-nél

A ChatGPT-t üzemeltető amerikai OpenAI bejelentette, hogy szülői felügyeleti mechanizmust vezet be a platformon, miután augusztus végén amerikai szülők azzal vádolták meg a chatbotot, hogy öngyilkosságra buzdította gyermeküket.

Szülői felügyeletet vezetnek be a ChatGPT-nél
2025. augusztus 28., csütörtök

Nem telik megfelelő étkezésre – uniós viszonylatban elég rosszul állunk

Tavaly az Európai Unió lakosságának 8,5 százaléka nem engedhette meg magának, hogy minden második nap húst, halat vagy ezzel egyenértékű vegetáriánus ételt fogyasszon; ez az arány 1 százalékponttal kisebb a 2023-ban jegyzettnél.

Nem telik megfelelő étkezésre – uniós viszonylatban elég rosszul állunk
2025. augusztus 27., szerda

Egy lassan eltűnő iskolai tantárgy tehetné ellenállóbá a jövő generációit az álhírekkel szemben

A kutatások szerint a filozófia nyitottabbá és tudatosabbá formálja a gondolkodást, Romániában azonban egyre inkább háttérbe szorul az oktatásban.

Egy lassan eltűnő iskolai tantárgy tehetné ellenállóbá a jövő generációit az álhírekkel szemben
2025. augusztus 26., kedd

A nemzetközi kutyanap az ember egyik leghűségesebb barátjára hívja fel a figyelmet

Augusztus 26-án tartják világszerte a nemzetközi kutyanapot. Erdélyben is állatvédő eseményekkel hívják fel a figyelmet civil szervezetek az ember hűséges barátjára, az ebre.

A nemzetközi kutyanap az ember egyik leghűségesebb barátjára hívja fel a figyelmet
2025. augusztus 24., vasárnap

Vásári forgatag a Farkas utcában: a Kolozsvári Magyar Napok színes kavalkádja (VIDEÓ)

A Kolozsvári Magyar Napok egyik legkedveltebb helyszíne minden évben a Farkas utca, ahol a vásár standjai között sétálva az ember könnyen elveszhet az illatok, színek és hangok kavalkádjában.

Vásári forgatag a Farkas utcában: a Kolozsvári Magyar Napok színes kavalkádja (VIDEÓ)
2025. augusztus 22., péntek

A Tate fivérek az apokalipszisra készülnek: 3,9 millió dolláros bunkert építtetnek Bukarestben

Bukarestben készül a világ egyik legdrágább magánbunkere Andrew és Tristan Tate számára. A föld alatti luxusmenedék 3,9 millió dollárba kerül, és még sztriptízrúddal felszerelt szórakoztatóterem is lesz benne.

A Tate fivérek az apokalipszisra készülnek: 3,9 millió dolláros bunkert építtetnek Bukarestben
2025. augusztus 22., péntek

Székelyföldi célpontot imádnak a legjobban Romániában

Székelyföldi szabadidőközpont az ország legkedveltebb gyerekvonzó turistacélpontja a Clubul Copiilor (Gyerekek Klubja) nevű mozgalom munkatársai szerint, akik Google-értékelések alapján rangsorolták a romániai létesítményeket.

Székelyföldi célpontot imádnak a legjobban Romániában
2025. augusztus 20., szerda

Táncosok színes forgataga varázsolt ünnepi hangulatot Kolozsváron - KÉPRIPORT

Népviseletbe öltözött táncosok „pörgették-forgatták” Kolozsvár belvárosát az elmúlt napokban. A 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozón öt ország táncosai mutatták be hagyományaikat, bevonva a közönséget is a közös mulatságba.

Táncosok színes forgataga varázsolt ünnepi hangulatot Kolozsváron - KÉPRIPORT