
Fotó: Tompa Réka
Fotókiállításon mutatta be a PONT Csoport a Kastély Erdélyben című projektjüket kedd délután a kincses városbeli K+ Közösségi Térben, a 8. Kolozsvári Magyar Napok keretében.
2017. augusztus 16., 13:462017. augusztus 16., 13:46
2017. augusztus 16., 15:242017. augusztus 16., 15:24
Egyedi perspektívából készített képeken tekinthetők meg az erdélyi kastélyok a kolozsvári K+ Közösségi Térben. A kedd délután nyílt tárlatot a PONT Csoport kezdeményezte, illetve Norvégia, Izland és Liechtenstein mintegy száztízezer eurós támogatásával jött létre.
Farkas András, a PONT Csoport egyik társalapítója elmondta,
kellőképpen feltérképezve és vizsgálva azokat a lehetőségeket, amelyeket nyújthatnak, gazdasági, kulturális vagy akár társadalmi szempontból. A projekt ötlete már 2009-ben megszületett, azonban csak 2015-ben tudták megvalósítani, és ennek egyik végtermékeként jött létre a mostani fotókiállítás. Emellett üzleti terveket is kidolgoztak, olyan szempontok alapján, mint például a helyszín, az ott élő emberek viszonyulása az adott kastélyhoz, vagy hogy milyen funkciót kaphat, ha restaurálnak egy-egy épületet.
Fotó: Tompa Réka
A kezdeményezők online boltot is működtetnek, szerintük a termékek önmagukban is értéket képviselnek. Farkas András arra is kitért, hogy
éppen ezért, a dokumentáció mellett szeretnének egy aktív közösséget létrehozni, amelynek tagjai kiveszik a részüket a projektből. Szerinte fontos, hogy megmutassák, milyen emberek állnak egy ilyen kezdeményezés mögött, és hogy azok, akik érdeklődnek a téma iránt, azonnal, egyszerű válaszokat kapjanak, ha meglátogatnák az egyik kastélyt.
Fotó: Tompa Réka
Dr. Bordás Beáta művészettörténész elhelyezte térben és időben a kastélytörténetet: eleinte az épületeknek védelmi szerepe volt, a reneszánsz kor után kapott csak reprezentatív mivoltot, illetve ekkor kezdett díszes formát ölteni. Ez a barokk korban átalakult, megjelentek a többemeletes, igényes, más funkciót is ellátó kastélyok. Mint a művészettörténész kifejtette,
A tárlaton Szabó Tamás fotográfus legjobb képei tekinthetők meg. Elmondása szerint számára a legérdekesebb mozzanat a kastélyok megtalálása volt, ami sokszor nehéz feladatnak bizonyult. Igyekezett nemcsak dokumentarista jelleggel, hanem művészi szempontból megközelíteni a témát. Például pár fotót olyan perspektívából kapott lencsevégre, hogy első ránézésre nem is lehet felismerni az adott kastélyt.
Fotó: Tompa Réka
A kiállítás szombatig látogatható a K+ Közösségi Térben, naponta 10 és 18 óra között. A projekt munkatársai arra ösztönöznek, hogy kövessük őket az online felületeiken, mert ha bárkinek megtetszik valamelyik kastély, bővebben is tájékozódhat róla.
A PONT Csoport romániai fiatalok vállalkozói és civil társulása, amely a 13 év alatt felhalmozott pályázatírási, -figyelési és projektmenedzsment tapasztalatokat helyezi a regionális és intézményfejlesztés szolgálatába, prioritásként kezelve az információs technológia által nyújtott eszközök és lehetőségek használatát ebben a tevékenységben.
Tompa Réka
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!