Hirdetés

Kleopátra arca

Elizabeth Taylor, Sophia Loren és rajtuk kívül több színésznő is megformálta már a végzet ókori asszonyát. A kutatóknak azonban most sikerült első alkalommal rekonstruálniuk a tragikus véget ért uralkodónő arcképét. Sally Ann Ashton egyiptológus szerint a számítógéppel megalkotott háromdimenziós rekonstrukció az eddigi leghitelesebb Kleopátra-kép. Annak létrehozásánál ókori tárgyakat, így egy, uralkodása idején a képmásával ellátott gyűrűt és más faragványokat is felhasználtak.

2008. december 18., 10:142008. december 18., 10:14

A bonyolult folyamat közel egy évig tartott, és eredménye lenyűgöző: az 1961-es mozi világától igencsak távol álló nő mosolyog ránk a képekről. Ashton, a Cambridge-i Egyetem kutatója elmondása szerint a rekonstrukciót egy ötrészes, Kleopátra életével és uralkodásával kapcsolatos dokumentumfilmben mutatják majd be, amely a görög örökség mellett az egyiptomi gyökereket is bemutatja majd. A kép a korábbi ábrázolásoktól is sokban különbözik: a Newcastle Egyetem Sefton Múzeuma tavaly állított ki egy olyan érmét, amely Kleopátrán kívül szeretőjét, Marcus Antoniust is bemutatta, ám azok a képek szintén egy másfajta, kevésbé szép nőt ábrázolnak. Ez persze nem meglepő, hiszen a királynő kinézete évszázadok óta képezi az akadémiai viták tárgyát: míg Shakespeare drámája a nő fiatalos szépségét emelte ki, mások szerint az egyiptomi uralkodónő alacsony, nagyorrú és rossz fogú lehetett. VII. Kleopátra Philopatór (i. e. 69 január – i. e. 30. augusztus 12.) Egyiptom királynője, a Ptolemaiosz-dinasztia utolsó uralkodója és az ország utolsó hellenisztikus vezetője volt. Az Alexandriában született Kleopátra 17 évesen került a trónra az országot három évszázada uraló görög dinasztia sarjaként. Túlélt egy államcsínyt, amelyet fivére, XIII. Ptolemaiosz szervezett híveivel. Később elcsábította Julius Caesart, akinek fiút szült. Caesar halála után Marcus Antoniushoz ment feleségül. Gyermekei közül három Antoniustól és egy Caesartól származott. Házasságai fivéreivel gyermektelenek voltak. Az actiumi csata után a legenda szerint öngyilkosságot követett el, egy áspiskígyóval maratta halálra magát.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 26., péntek

A halálos medvetámadások hatására egyre kelendőbb a medvehús a japán éttermekben

Drámai mértékben megugrott a halálos medvetámadások száma Japánban, ezért a hatóságok egyre több veszélyesnek ítélt vadállatot lőhetnek ki. Az elejtett nagyragadozók húsát pedig főként grillezve fogyasztják a vendégek az éttermekben.

A halálos medvetámadások hatására egyre kelendőbb a medvehús a japán éttermekben
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

Ünnepi bőség – öröm vagy csapdahelyzet? Ne együk-igyuk magunkat betegre

Köztudott tény, hogy ünnepek alatt általában bőségesebben esznek-isznak az emberek, mint a hétköznapokban: több édességet, alkoholos italt, zsíros, fűszeres ételt fogyasztanak.

Ünnepi bőség – öröm vagy csapdahelyzet? Ne együk-igyuk magunkat betegre
2025. december 25., csütörtök

Rugón mozgó paradicsommadarak, szultánkenyér, jótékonysági bazárok: ilyen volt a karácsony Kolozsváron százötven éve

Gyertyafényes karácsonyfák, ehető díszek, bazárok és jótékonyság: így ünnepelték a karácsonyt Kolozsváron másfél évszázaddal ezelőtt. Újvári Dorottya művészettörténésszel utaztunk vissza az időben.

Rugón mozgó paradicsommadarak, szultánkenyér, jótékonysági bazárok: ilyen volt a karácsony Kolozsváron százötven éve
2025. december 24., szerda

„Azon az estén valami történik a szívünkben, én mindig azt érzem, egyszerűen megváltozom”. Udvarhelyszéki kisdiákok karácsonyi kívánságai

Karácsonyfát, legót, könyvet, kortársaik körében divatos számítógépes játékokat is kértek a lövétei kisdiákok idén az Angyaltól. A gyerekek a Krónikának arról is beszéltek, mit jelent számukra a karácsony az ajándékokon túl.

„Azon az estén valami történik a szívünkben, én mindig azt érzem, egyszerűen megváltozom”. Udvarhelyszéki kisdiákok karácsonyi kívánságai
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Újévi „zenei párbaj” a 100 Tagú Cigányzenekarral Kolozsváron

Különleges újévi koncerttel indul a zenei év Kolozsváron: a Magyar Örökség díjas 100 Tagú Cigányzenekar lép fel a zeneakadémia nemrég átadott nagytermében. Az est sokszínű műsorral és rangos vendégművészekkel ígér emlékezetes zenei élményt.

Újévi „zenei párbaj” a 100 Tagú Cigányzenekarral Kolozsváron
2025. december 22., hétfő

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt

Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt
2025. december 20., szombat

Országházi Gyermekkarácsony: erdélyi apróságok is megcsodálták a Parlamentet

Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül Budapesten, a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.

Országházi Gyermekkarácsony: erdélyi apróságok is megcsodálták a Parlamentet
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján

Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján
2025. december 20., szombat

Fizetőssé válik az olasz főváros több turistacélpontja

Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.

Fizetőssé válik az olasz főváros több turistacélpontja
2025. december 20., szombat

Savanyú káposzta a világ körül, avagy különleges receptek a téli vitaminbombából

A téli hónapok gasztronómiája nehezen képzelhető el savanyú káposzta nélkül: aki nem maga teszi el, az megvásárolja a piacon vagy a nagyáruházakban. A sokoldalúan felhasználható, méltán népszerű vitaminbombát a világ számos pontján ismerik.

Savanyú káposzta a világ körül, avagy különleges receptek a téli vitaminbombából
Hirdetés
Hirdetés