
Fotó: Krónika
2007. március 01., 00:002007. március 01., 00:00
Az öt közül az egyiket90 ezer euróért kínáltákmegvételre egy franciaországi aukción, a románhatóságok ekkor fedezték fel, ésigényelték vissza a francia államtól. Amásik négyet 800 ezer lejért vásároltavissza az állam egy amerikai gyűjtőtől.
Spirálok, koszonok
A visszaszerzett kincsekből kéthéttel ezelőtt Gyulafehérváron rendeztektárlatot, e hét végéig pedig Kolozsváronállítják ki az értékes tárgyakat.Viorica Suciu történész, a gyulafehérváriNemzeti Egyesülés Múzeum aligazgatójanemcsak a karkötőket kívánta bemutatni alátogatóknak, hanem a törvénytelenülkiásott többi tárgyat is. „A leletek közöttvannak dák, görög, illetve római köztársaságiés birodalmi pénzérmék, de dák ésrómai kerámiák, ékszerek, használatitárgyak, szerszámok is” – sorolta az aligazgatónő.Az öt, spirálos karkötőn kívülkiállították a titokzatos, úgynevezettkoszonokat is. Ezek a dák pénzérmékvalószínűleg egy Burebistát követő dákkirály, Coson kincsének részét képezték,és viszonylag nagy számban kerültek elő aszászvárosi hegyekből. Az öt kiállítottkarkötő a szakértők szerint királyi ékszervolt, nagy valószínűséggel Burebista dákkirály kincséből származik, és agéta-dák kultúra klasszikus korában,időszámításunk előtt a második, illetveelső században készült. Különlegesdíszítésűek, tulajdonképpen a dákezüst karkötők díszítésétmásolják, súlyuk 935 gramm és 1250 grammközött váltakozik. A spirál alakban csavartkarkötők aranya 19–23 karátos, hosszuk kiegyenesítettállapotban 2,15 és 2,8 méter közötti.
Viorica Suciu szerint valószínűlegszámos pénzérme is elő fog kerülni avizsgálatok során, ugyanis a szászvárosihegyek nagyon sok kincset rejtettek. Az első nagy leletet 1543-banásták ki a Sztrigy folyó medréből, detöbb aranytárgyakat tartalmazó kincs kerültelő az 1800-as évek elején is. A legnagyobbezüstpénzlelet 1656 érmét tartalmaz, ebbőla gyulafehérvári múzeum csak ötszázatállított ki.
A mintegy 1,5 millió euróértékűnek becsült öt karkötőt akolozsvári Erdélyi Történelmi Múzeumután a bukaresti Nemzeti Múzeumban állítjákki.
Gyanúsítottak és haszonélvezők
A műkincsrablás ügyében12 Hunyad megyei személy – javarészt lokálok,illetve pénzváltó irodák tulajdonosai –ellen indítottak eljárást 2005 júniusában,ám az omerta, azaz a hallgatás törvényenagyon erősnek bizonyult a műkincsrablók körében,derül ki a mintegy másfél ezer oldalas periratból.A dévai bíróságon zajló per soránvalamennyien azt vallották, hogy soha nem láttákaz ügyészek által bemutatott karkötőket. Azeljárás során többek között azzalvádolják a gyanúsítottakat az ügyészek,hogy törvénytelen ásatásokat végeztek2000 és 2002 között a szászvárosihegyekben, Sarmisegetuza Regia dák város romjai közt,és 15 felbecsülhetetlen értékű aranykarkötőt adtak el külföldre – ugyancsaktörvénytelenül. A műkincsrablókfémdetektorokkal felszerelkezve, számos helybélisegítségét igénybe véve,módszeresen kutatták át Sarmisegetuza romjait éskörnyékét. Máig nem ismert pontosan, hogymekkora értéket ástak ki és adtak el. Avizsgálat során Adrian Nãstase, Dan Iosif, IoanTalpeº, Sergiu Nicolãescu és Ovidiu Tender neve isfelmerült, az ügyészek szerint 2005-ben több –személyazonosságának eltitkolásátkérő – tanú szerint ők is a kincskereséshaszonélvezői voltak. Az ügyészségnekazonban csak olyan nyilatkozatot sikerült kicsikarnia azemlítettektől, amelyben leszögezik: nincs a birtokukbandák műkincs.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.