
Fotó: Pál Árpád
Két, hatalmasra nőtt pöfeteget talált szerdán egy kecseti házaspár a Hargita megyei település határában. Az egyik, közel kilenckilós gomba ehető, így ebből paprikás készült a családnak.
2016. május 20., 14:532016. május 20., 14:53
2016. május 20., 14:532016. május 20., 14:53
Elekes Ilonka elmesélte, éppen marháikat terelték tanyájuk közelében, amikor megpillantották a két óriási gombát. Mint mondta, egy állatitató közelében bukkantak a pöfetegekre az erdő alatt, ahol jó „kövér föld” van. Az egyik óriásgomba nyolc kiló és nyolcvan dekagrammot, a másik nagyjából nyolc kilót nyomott, a megtalálók szerint az esőnek köszönhetően nőhettek meg ekkorára.
„Csudadolog. Mindjárt nyolcvanesztendős vagyok, de én ilyet még nem láttam” – kiáltott fel egy szomszéd. Az Elekes család egyébként már tavaly is talált nagy pöfetegeket birtokán, ám azok „csak” négy kiló körüliek voltak. Az óriáspöfeteg erdőszéleken, ritkás erdőkben, akácosban, bokros-füves helyeken, de olykor kertben, utak mentén is előfordul. Főleg nyáron és kora ősszel terem. Nem gyakori, de igen feltűnő gomba.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!