2010. június 10., 11:232010. június 10., 11:23
A Galileo Múzeum kétéves rekonstrukció után kedden nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Tavaly az intézmény igazgatója bejelentette, hogy egy árverésen bukkant fel Galileo jobb kezének nagy-, valamint középső ujja.
A kiállítás most az asztronómus fogát is bemutatja. A látogatók megtekinthetik a Galilei által tervezett műszereket, beleértve azokat a lencséket, amelyek segítségével a Jupiter holdjait fedezte fel. Galileo Galilei Pisában született 1564-ben. Padovában geometriát, mechanikát és csillagászatot tanított, itt építette termoszkópját, iránytűket konstruált. 1594-ben szabadalmaztatta a vízemelő gépét, és – egyes források szerint – feltalálta a mikroszkópot. 1610. január 7-én fedezett fel a Jupiter négy nagy holdja közül hármat: az Iót, az Európát és a Kallisztót, pár nappal később a Ganümédészt is sikerült feljegyeznie.
Elsőként észlelte a Szaturnusz gyűrűit, de rajzain a gyűrűt a bolygó mellett két szemközti oldalon álló holdként ábrázolta. Galilei lejegyezte, hogy a Vénusz rengeteg fázisban hasonlít a Holdra, ezek a megfigyelések igazolták, hogy a bolygó a Nap körül kering és ez erős érv volt a heliocentrikus világkép mellett. Ő volt az első, aki hegyeket és krátereket vélt felfedezni a Holdon. 1612-ben felfedezte a Neptunuszt, de nem jött rá, hogy az egy bolygó. Az inkvizíció 1633-ban fogta perbe eretnekség vádjával. Galilei ítélete, aki kénytelen volt visszavonni a Föld mozgására vonatkozó tanait, életfogytiglani házi őrizet volt. 1642. január 8-án hunyt el.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.