Fotó: Krónika
2008. szeptember 09., 00:002008. szeptember 09., 00:00
Egyelőre mindkét fél hallgat, többen azonban tudni vélik, Sarkozy jó eséllyel lehet Dati gyermekének apja. Az igazságügyminiszter nem hajlandó megnevezni, kitől vár gyermeket, kiváló táptalajt biztosítva ezzel a különböző találgatásoknak és pletykáknak. A francia sajtó három lehetséges apajelölt között sakkozik, akik közt Franciaország elnöke is szerepel. Sarkozy ugyanis korábban sokat legyeskedett a csinos miniszterasszony körül, de Carla Brunival kötött házassága véget vetett a kibontakozó románcnak. Hogy a folytatás hogyan alakult, nem tudni, többen azonban úgy vélik, a mai napig lehet kettejük között valami. Sarkozy mellett további két apajelöltet emleget a francia sajtó: a korábbi spanyol miniszterelnököt, José-Maria Aznart és a milliárdos vállalkozót, Henri Progliot. Rachida Dati, akit Nicolas Sarkozy francia államfő kabinetje egyik sztárjának és az új politikai arculat egyik pregnáns képviselőjének tartanak, észak-afrikai bevándorlók leszármazottja. Azt követően kényszerült bejelenteni a nyilvánosságnak terhességét, hogy egy heti magazin címlapján szellőztette meg a hírt. A politikus pár napja kijelentette, hogy nem szívesen beszél a terhességéről, mert még nagyon korai stádiumban van, és nagy a vetélés kockázata. „42 éves vagyok, és mindig is azt mondtam, hogy a gyermekáldás alapvető számomra. Ha rendben megy, boldog leszek” – idézte nyilatkozatát a Le Monde internetes portálja. Az apa kilétéről semmit sem árult el az őt faggató riportereknek, arra hivatkozott, hogy a magánélete „bonyolult”, és eddig is távol tartotta tőle a sajtót.
Élettársa veje gyilkolt meg egy román állampolgárságú férfit a magyarországi Tiszakécskén. Az elkövető egy erdőben elásta a székelyudvarhelyi származású áldozat holttestét.
Az Európai Unió tagállamai közül 2024-ben Bulgáriában és Romániában volt a születéskor várható legalacsonyabb élettartam, 75,9, illetve 76,6 év, míg az uniós átlag 81,7 év, 0,3 évvel magasabb, mint 2023-ban – derül ki az Eurostat adataiból.
Szeptember végéig látogatható a Kolozsvári tengerek kincsei című időszaki tárlat, amely az egyetem őslénytani gyűjteményeit és Kolozs megye természeti örökségét mutatja be beltéri és kültéri installációkon keresztül.
A kolozsvári városrendezési bizottság jóváhagyta a város első kisállattemetőjének létrehozását.
Bár sok helyen felhő borította az eget, Erdély-szerte meg lehetett csodálni vasárnap este a teljes holdfogyatkozást. Néhány felvételen mutatjuk, miként festett – hiszen sok esetben valóban festői volt – az égi jelenség.
Egy véletlenül rögzített beszélgetésen Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a halhatatlanság lehetőségéről elmélkedtek.
A ChatGPT-t üzemeltető amerikai OpenAI bejelentette, hogy szülői felügyeleti mechanizmust vezet be a platformon, miután augusztus végén amerikai szülők azzal vádolták meg a chatbotot, hogy öngyilkosságra buzdította gyermeküket.
Tavaly az Európai Unió lakosságának 8,5 százaléka nem engedhette meg magának, hogy minden második nap húst, halat vagy ezzel egyenértékű vegetáriánus ételt fogyasszon; ez az arány 1 százalékponttal kisebb a 2023-ban jegyzettnél.
A kutatások szerint a filozófia nyitottabbá és tudatosabbá formálja a gondolkodást, Romániában azonban egyre inkább háttérbe szorul az oktatásban.
Augusztus 26-án tartják világszerte a nemzetközi kutyanapot. Erdélyben is állatvédő eseményekkel hívják fel a figyelmet civil szervezetek az ember hűséges barátjára, az ebre.