Hirdetés

Két műhold ütközött össze

Moszkvában megerősítették a két műhold összeütközéséről szóló amerikai bejelentést csütörtökön, de részleteket még sem a Roszkoszmosz űrhivatal, sem az űrhaderők parancsnoksága nem tudott mondani. Alekszandr Jakusin, az orosz űrhaderők parancsnoka közölte, hogy az 1993-ban felbocsátott és két évvel később használaton kívül helyezett Koszmosz-2251 katonai távközlési műholddal történt a baleset.

2009. február 13., 07:212009. február 13., 07:21

Elmondása szerint a Sztrela-2M sorozathoz tartozó műhold darabjai a Föld felszíne feletti 500-1300 kilométeres magasságban szóródtak szét, s figyelik, hová kerülnek a darabok. A Roszkoszmosz mindössze az ütközés tényét erősítette meg azzal, hogy az adatok gyűjtése még folyik, s az amerikai űrkutatási hivatalhoz, a NASA-hoz hasonlóan hangsúlyozta, hogy a keletkezett törmelék nem jelent veszélyt a jóval alacsonyabb pályán keringő Nemzetközi Űrállomás számára. Egy rakétaipari szakértő azonban, neve mellőzését kérve, azt mondta: a keletkezett törmelék kárt tehet a régi, valamivel magasabban \"eltemetett\", kimustrált szovjet műholdakban, amelyeken részben atomreaktorok vannak. Ez esetben az illető szerint radioaktív törmelékekből álló öv keletkezne a Föld körül. Emellett a mostani ütközésnél keletkezett törmelékek a Sztrela-sorozat más egységeivel is ütközhetnek, ami további darabok szétszóródásához vezethet. A NASA közlése szerint ez volt az első eset, hogy két nagyméretű, ép műhold egymásnak csapódott az űrben, eddig ilyen csak kisebb darabokkal fordult elő. Az orosz műholddal a Motorola cég 1997-ben felbocsátott Iridium-33 távközlési műholdja ütközött kedden, moszkvai idő szerint este – Szibéria felett 800 kilométeres magasságban –, s az ütközés nyomán két nagy törmelékfelhő keletkezett – mondta Kelly Humphries NASA-szóvivő. A NASA a történtek hatásáról csak későbbre ígért pontos előrejelzést, de szakértői szerint várhatóan nem jelent kockázatot a Nemzetközi Űrállomásra nézve, amely 360 kilométeres – vagyis jóval csekélyebb – magasságban kering, s nem veszélyezteti a Discovery amerikai űrrepülőgép február 22-re kitűzött indítását sem.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés