
2008. december 23., 10:392008. december 23., 10:39
A Titanic sztárját korábban sok támadás érte amiatt, hogy a legtöbb színésznőhöz hasonlóan alakja nem cérnavékony, lába pedig 43-as. Emiatt Winslet, aki már kétgyermekes anya, sokáig önértékelési problémákkal küzdött, soha nem volt elégedett önmagával. „Sokáig azt hittem, hogy ilyen külsővel nincs helyem a pályán. Aztán lassan kezdtem megszokni magamat, és az is sokat javított a helyzeten, hogy szültem két gyereket: megtanultam, mik az igazán fontos dolgok a világon.” Kate Winslet egyébként már bebizonyította, hogy a színészi pályára való: eddig ötször jelölték Oscar-díjra. A kritikusok azt jósolják, hogy februárban sikerül a filmszínésznőnek végre elnyernie a szobrocskát A szabadság útjai (Revolutionary Road) című drámában nyújtott alakításáért.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház színészeiből és barátaikból álló zenekar, a Loose Neckties Society vihette haza a Legszebb Erdélyi Magyar Dal fődíját a zsűri döntése alapján.
Elvitték vasárnap este a hatos lottó bruttó 49,15 millió lejes (9,66 millió eurós) főnyereményét. Ez minden idők második legnagyobb összegű romániai lottónyereménye.
Felborult a Duna-delta ökológiai egyensúlya az orosz–ukrán háború óta. A delta romániai partjaihoz sodródó „háborús hulladék” miatt csökkent a halállomány, továbbá egyes madárfajok a rezervátum romániai oldalára menekültek a háború elől – írja a Le Monde.
„Ne éhezzen senki!” támogatási kampány indul Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Nagyváradon, hogy a rászorulók számára a hideg téli hónapokra tartós élelmet és meleg ételt biztosítsanak.
Jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a brassói ítélőtábla emberölési kísérlet és garázdaság miatt Dani Mocanu manele-énekest.
Lovagi rangra emelte kedden a brit uralkodó a korábbi világsztár labdarúgót, David Beckhamet.
Jonathan Bailey brit színész lett a People magazin történetének első nyíltan meleg férfija, akit „a legszexibb férfinak” választottak.
Újra magyar kézben a Sziget: Európa egyik legnagyobb fesztiválja az eddigi menedzsmenttel és szervezői csapattal, az egykori alapító, Gerendai Károly stratégiai vezetésével vág neki a 2026-os rendezvény szervezésének.
Csíkszentimrei diákok a Krónikának elküldött üzeneteikben mesélték el a tusnádfürdői medvefesztivállal kapcsolatos élményeiket. A rendezvényen nemcsak a medvéről tanultak, hanem arról is, hogyan lehet felelősen, biztonságosan együtt élni a természettel.
A Románia természeti szépségeit világszerte népszerűsítő brit újságíró és filmproducer, Charley Ottley hivatalosan is román állampolgár lesz. Az állampolgársági esküt november 6-án teszi le Bukarestben.