Hirdetés

Karma és földrengés

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Sharon Stone hollywoodi színésznő, a Christian Dior divatház kínai reklámarca bocsánatot kért, amiért Cannes-ban egy hongkongi filmstábnak adott interjúban Kína Tibettel kapcsolatos politikájából fakadó „rossz karmáját” emlegette.

Gazda Árpád

2008. május 30., 00:002008. május 30., 00:00

A filmsztárnak a májusi szecsuani földrengés kapcsán tett nyilatkozata éles bírálatot váltott ki a világ legnépesebb országában, ugyanis a színésznő szerint esetleg a Kína tibeti politikájából fakadó „rossz karma” miatt következhetett be a pusztító földrengés. „Őszintén sajnálom, hogy az interjúban elhangzott helytelen szavaim megsértették a kínaiakat. Részt akarok venni a földrengés segélymunkálataiban, teljesen a kínai áldozatok megsegítésének akarom szentelni magam” – írta a sztár a francia Dior cég sanghaji irodája által publikált közleményében. A kozmetikai cég egyúttal bejelentette, hogy végleg visszavonja az 50 éves művésznő arcával megjelenő hirdetéseit a kínai piacról, mivel az interneten is megjelent nyilatkozat erős indulatokat váltott ki az ázsiai országban. Egyes pekingi áruházak például eltávolították az üzleteikből a filmcsillag arcával megjelent hirdetéseket, miután Stone az interjúban azt idézte fel, hogy mi jutott eszébe a szecsuani katasztrófáról: „Arra gondoltam: vajon ez lenne a karma? Ha az ember nem jó, rossz dolgok történnek vele.” Elmondta: amikor az áldozatok javára gyűjtő Tibeti Alapítvány felhívta, hogy segítsen, elsírta magát: „Azt akarták, hogy menjek segíteni, és ez megríkatott. Komoly lecke volt, hogy néha meg kell tanulnia az embernek meghajtani a fejét, és olyanoknak is segíteni, akik nem jók hozzá”. Az 50 éves hollywoodi filmcsillag nyilatkozata az egyik legnagyobb, Pekingben, Sanghajban, Csungkingban, Hangcsouban számos plázával rendelkező kínai mozilánc vezetőjét annyira felháborította, hogy közölte: nem engedi mozijai műsorára tűzni azokat a filmeket, amelyekben a sztár játszik. Kína-szerte számos honlapon is haragos kommentárok kárhoztatják Sharon Stone véleményét.

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
2026. október 26., hétfő

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert

Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert
Hirdetés
Hirdetés