
Csipkebogyóból készült lekvárok versenyeznek ismét Kalotaszentkirályon
Fotó: Facebook.com/Lonay Arthur Photographer
Népművészeti vásárral, néptáncprogramokkal és kiállításokkal, csipkebogyóból készült finomságokkal várják a látogatókat hétvégén Kalotaszentkirály-Zentelkén. A faluturizmusáról ismert, nagyrészt magyarok lakta kalotaszegi településen tizenötödik alkalommal szervezik meg a csipkebogyó-fesztivált.
2022. október 21., 13:562022. október 21., 13:56
Két év kihagyás után hétvégén újra csipkebogyó-fesztiválra várják a hagyományos ízek kedvelőit a Kolozs megyei Kalotaszentkirályon. A 15. alkalommal megtartandó kétnapos esemény gasztronómia, kulturális és szórakoztató programokat kínál az oda látogatóknak. Vincze Kecskés István szervező, a kalotaszegi vendéglátósok egyesületének elnöke a Krónikának elmondta,
„Kalotaszegen is, mint Erdély több más településén, az őszi munkák végeztével a helyiek kimentek a falu határába csipkét szedni. Ez adta annak idején az apropóját a rendezvényünknek is, amit az első két évben csak a falubelieknek szerveztünk meg, és fokozatosan nőtte ki magát turistákat a településre vonzó eseménnyé” – mondta a szervező.
Hozzátette,
ezért a számos egyéb programmal tarkított rendezvényt szándékosan kötik össze minden évben az október 23-i magyar nemzeti ünneppel, amikor rendszerint számos magyarországi turista keresi fel a tájegység gyöngyszemének tartott, hagyományaihoz ma is ragaszkodó községet.
Fotó: Lonay Arthur
Az idei rendezvény pénteken délután kezdődik az Ady Endre Iskola étkezdéjében, ahol Lonay Arthur bánffyhunyadi fotográfus kalotaszegi emberekről készült portréiból láthatnak válogatást az érdeklődők, továbbá megtekinthetik a Kalotaszentkirályiak régi festményeken, képeslapokon című kiállítást, melynek darabjai Győr László gyűjteményéből származnak.
Szombaton megtartják a hagyományos csipkeízfőző versenyt, ahol három csapat főzi üstökben a „csipkeízt”, ahogy Kalotaszentkirály-Zentelkén nevezik a csipkebogyóból készült lekvárt, a díjazásra délután négy órakor kerül sor – mondta a szervező. Az esemény kulturális és szórakoztató eseményeknek is teret ad, szombaton népzenei és néptánc-előadásokra is várják a folklór szerelmeseit, a néptánccsoportok felvonulása után a színpadra lép többek között a kalotaszentkirályi Felszeg Gyöngye néptánccsoport, valamint a magyarországi testvértelepülés, Kunadacs együttese. Este pedig a település kultúrotthonában a Titán zenekar csap a húrok közé.
A szervezők állandó programokat is kínálnak szombatra: a kalotaszegi tájház 10–16 óra között, az Ady Endre-emlékszoba 10–12 és 14–16 óra között, a református erődtemplom 10–12 és 14–16 óra között látogatható.
A szervezők különböző szörpökkel, bográcsgulyással, töltött káposztával, miccsel, sajttal, mézzel, lekvárokkal, süteményekkel, palacsintával, kürtőskaláccsal, különböző ízű gyümölcspálinkákkal is várják a vendégeket.
A csipkebogyó a vadrózsa és a japán rózsa gyógyhatású áltermése, népies nevei: csipke, hecsedli, hecserli, bicske, hecsempeccs A-, B1-, B2- és K-vitamin található benne, de legfontosabb hatóanyaga a természetes C-vitamin. A bogyót gyógytea, gyümölcsbor, szörp vagy lekvár, mártás, leves készítésére használjuk. A csipkebogyóból hideg eljárással készített italok nagyon sok C-vitamint tartalmaznak, ezért a napi fogyasztásával a szervezet ellenálló képességét növelik.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
Kőkemény, fanyar, nyersen szinte ehetetlen, mégis nagy becsben tartották nagyanyáink. A birsalma türelmet „kér”, de aki kivárja, hogy a hő munkához lásson benne, mézédes, rózsaszínre pirult, illatos étkeket kap cserébe.
szóljon hozzá!