2007. március 19., 00:002007. március 19., 00:00
A mintegy húsz férfi ésnő – rendőröktől nyugdíjasokon átbanktisztviselőkig – abban mindenképpen egyetért,hogy a jógázva kacagás megváltoztattaéletüket.
„Nevetés közben semmirenem gondolok. Oly mértékben kikapcsolódom, mintsoha máskor” – mondja Jutta Brez, a jógázvakacagás tanárnője, aki az indiai Gaun Sankar Guptávalegyütt hat évvel ezelőtt alakította meg acsoportot. A szemész-optikus asszony időközben elvégzettegy nevetési tanfolyamot, és kiképzéstnyert a nevetés tudományában. „Tanulmányútraküldjük az elménket, és kacagunk” –mondja a 45 éves Jutta. Az óra szabályoscsatakiáltással kezdődik, amire a 30 és 82 évközötti résztvevők mély lélegzetetvéve körbefutnak a teremben. Ezt követőenmegragadják egymás kezét, és – acsatakiáltás hangjaira – ingaszerűen hol egymáshozszaladnak, hol pedig elszaladnak egymástól. „Csak azok nélküli kacagás eredményezkikapcsolódást” – magyarázza a 64 évesGupta, aki 1963 óta él Németországban, ésvalósággal „atyja” a klubnak. Szülőhazájában,Indiában már háromezer éves hagyományavan a kacagó jógának. Meggyőződése,hogy a nevetés alkalmas az élet „tisztáramosására” és a mindennapi stressztől valószabadulásra. A 63 éves Elisabeth két ésfél éve tagja a klubnak és esküszik akacagás jó hatására. Férjeelhunytakor lépett be a klubba, mert attól tartott,hogy depressziós lesz. Walter Stephany rendőrtisztviselő mamár elképzelni sem tudja a napot kacagó jógázásnélkül. Négy éve hűséges tagja aklubnak, és annyira hozzászokott a nevetéshez,hogy reggelente felkelés előtt fél percig nevet.Sajnálatosnak találja, hogy csak kevés férfiteszi ugyanezt.
Gupta fontosnak tartja, hogy az emberekmegtanuljanak nevetni. Míg a gyerekek napjában akár300–400-szor is kacagnak, addig a felnőttek csak tizenötször.Meggyőződése, hogy a túl kevés nevetésbetegséghez vezethet. Ezért egyre több németkórházban alkalmazzák a nevetésterápiát,mivel „a nevetés a legjobb orvosság, s az is marad”.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
Gasztronómiai szempontból a csalán érdekes átmenet a vadnövény és a kultúrnövény között. Íze a spenótra emlékeztet, de annál ásványosabb, kissé földesebb, „zöldebb” karakterű.
A világ ötödik legmagasabb csúcsára, a 8462 méteres Makalura indult Varga Csaba. Siker esetén ez lehet a nagyváradi hegymászó hetedik nyolcezrese, amelyet pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül hódít meg.