Jótékonyságba átcsapó fukarság: Augsburgi látogatás Európa első szociális intézményébe, a Fuggereiba – riport

Leszállva a sínpáron halkan, de gyorsan süvítő modern villamosról, majd átgyalogolva az impozáns városháza előtt, keresztül a Rathausplatzon, a látogató egy magas, öreg kapu előtt találja magát. Azon túl mintha egy mesevilág várná, ahol évszázadokkal ezelőtt megállt az idő. Csak a bejárat melletti néhány automata meg a kapusszoba kirakatából virító színes prospektusok emlékeztetnek, hogy a harmadik évezred Bajorországának második legnagyobb városában, Augsburgban jársz. Amint áthaladsz a boltív alatt, bekerülsz egy olyan világba, amelyet 1520-ban a környék egyben híres, de ugyanolyan mértékben hírhedt Fugger családja hozott létre: a világ első – és a mai napig lakott – szociális negyedébe. A macskaköves kis utcák két oldalán szinte egyforma egyemeletes kis házak bólintanak a látogatónak.

Egyikükben múzeumot hoztak létre, de a többiben ma is szociális esetnek számító, magukat ellátni képes személyek élnek. Tante Grete mosolygós hölgy, éppen a ház előtti virágait gondozza, amikor odaérünk, és arról próbáljuk faggatni, miként került a Fuggereibe. Mint mondja, gyermekei a távoli Dortmundba való távozása után döntött úgy beteg férjével, hogy feladják az egyre drágábban fenntartható kétszobás albérletet, és a Fuggereit választják. Kétéves várakozás után nyertek bebocsátást a telepre, amelynek egyik sarkában, a földszinten rendezték be új, takaros kis otthonukat. Grete néni férje, Fritz bácsi nem sokáig örülhetett a Fuggerei egyedi világának; 2005 őszén távozott az élők sorából. „Azóta elvagyok a könyveimmel és a virágaimmal. Szerencsére jó szomszédok vesznek körül, itt szinte mindenki ismer mindenkit. Naponta találkozunk a Fuggerei utcáin és kápolnájában, együtt veszünk részt az ünnepeken, rendezvényeken, miséken” – meséli, majd keresztet vet, és hálát ad a Fugger családnak.

Akár a mesében

De kik is ezek a Fuggerek? Akár a mesében, az ő esetükben is egy szegény falusi legény volt a dinasztia alapítója. A 14. században élő Hans Fugger takácsként költözött az akkoriban Münchennél jóval nagyobb bajor városba. Némi pénzre ő is szert tett, de az igazi gazdagságot csak leszármazottjai érezték meg, amikor másfél évszázad múlva a német-római birodalom vagyonának csaknem egytizede az ő kezükbe került. A gazdasági hatalomhoz növekvő mértékű politikai befolyás is társult. Olyannyira, hogy a 15–16. században már sem pápa-, sem császárválasztás nem történt az ő megkerülésükkel. A kordokumentumok szerint 1516-ban V. (Habsburg) Károly is a Fuggerek által biztosított kölcsönök által diadalmaskodhatott a császári cím másik aspiránsa, a francia király, Valois Ferenc előtt. A Habsburgok hálája újabb ügyleteket fialt. Jakob Fugger 1488-ban megszerezte a tiroli ezüstbányák kitermelési jogát. Ettől kezdve nagyban játszott: Miksából előbb királyt csinált, aztán annyi pénzt adott a Habsburgoknak, hogy megvehették a választófejedelmek kegyét és ezzel a német-római császári koronát. A 16. század kezdetétől a Fuggerek előbb pápai bankházként vettek részt a hírhedt bűnbocsátó cédula forgalmazásában, majd 1503-tól ők verték a pénzt a pápának.

Korukat jóval megelőzve, már a 16. században felismerték, hogy az információ – akár a mai világbank – pénzt és hatalmat jelent. Jakob Fugger magánhírszolgálatot hozott létre, fizetett ügynököket alkalmazott, akik a minden jelentősebb európai városban meglévő Fugger-képviseleten keresztül juttatták el híreiket az augsburgi központba. Érdekes, hogy a különösen fontos híreket tükrök segítségével továbbították. Később, a nyomtatás előnyeit kihasználva, a legfontosabb híreket publikálták, megteremtve a modern kori újságírás alapjait.

A fukar szóval „gazdagítottak”

Talán ennél is meglepőbb lehet, hogy áttételesen a reformáció kirobbanásához is hozzájárult a Fugger család, ugyanis Albert mainzi érsek a tőlük felvett kölcsön törlesztésére rendelte el pápai jóváhagyással a bűnbocsátó cédulák árusítását német területen. Ez ellen Luther Márton 1517. október 31-én a híressé vált 95 tézissel tiltakozott. A 16. század elején a Fuggerek tevékenysége társadalmi konfliktusokhoz is vezetett. A család érdekeltségei nem csupán a kora újkori bankszektorra terjedtek ki, kezükben tartották a korabeli Európa bányászatának, érckereskedelmének jelentős részét. Pénzügyi hatalmuk Magyarországig is elért, ahol a Thurzó családon keresztül a felvidéki rézbányászat jövedelme a Mohácsot megelőző évtizedekben a családot gazdagította. Ügyeskedéseik által II. Lajost is képesek voltak meghátrálásra bírni. Amikor a király a bányákat saját kezelésébe vette, 1525-ben a Fuggerek egyéves pénzügyi blokáddal válaszoltak. Ezzel sikerült jelentősen megnehezíteni az amúgy is kétségbeejtő helyzetben lévő ország felkészülését a várható török támadás elhárítására. A ténykedésük körül kialakult negatív közhangulatot jellemzi, hogy a magyar nyelv „fukar” szava vélhetően a család nevéből származik. A német fuggern szó pedig, ami fuggerelést jelent, a csalás szinonimájává vált.

A Fuggerek kamatkapitalizmusa nem csak a kölcsönért hozzájuk forduló érintetteket boszszantotta. A környék értelmiségeiből, nemes családjaiból, sőt a parasztokból is fokozott elégedetlenséget váltott ki. A kitört parasztlázadás egyaránt irányult a felső arisztokrácia és az árakat mesterséges áruhiány előidézésével és monopolhelyzet teremtésével manipuláló spekuláns család ellen.

A Fugger-birodalom a 16. század közepén élte fénykorát. Ezután már csak a zuhanás következett. Mivel változatlanul kölcsönöztek a Habsburg-ház spanyol ágának is, a sorozatos spanyol államcsődök a családot is a szakadék szélére taszították. Amikor 1618-ban kitört a harmincéves háború, a vagyon nagy részét már ingatlanokba mentették, kivonultak Spanyolországból, lemondtak a tiroli bányajogokról, felszámolták filiáléikat, végül 1658-ban magát a céget is. Ezzel azonban nem ért véget pénzügyi hatalmuk. Megéltek birtokaikból is, ám egyházi és politikai befolyásuk mindegyre csökkent.

A világ első szociális lakótelepe

Az ellenséges közmegítélés ellensúlyozására az 1520-as években Jakob Fugger létrehozta a máig is épségben megőrzött és lakott Fuggereit, valamint az innen származó bevételekből finanszírozott Szent Ulrik-számlát. Ezzel nem csupán a gazdasági-pénzügyi ügyeskedései és a hagyományos keresztény értékek között feszülő morális konfliktust enyhítette, de egyúttal egyfajta választ adott azoknak is, akik akkoriban, a reformáció előestéjén gátlástalan kamatszedőkként ostorozták őt és cégeit. A városfallal bekerített településrész lényegében a modern történelem első szociális lakótelepe. 1581-ben Jakob örökösei templomot építettek, és papot biztosítottak a telep lakóinak. Nemesnek tűnő gesztusukat ezúttal is az érdekek támasztották alá. A reformáció térhódításával az augsburgi templomok zöme, köztük a Fuggerek sírkápolnáját őrző Szent Anna is „áttért”, míg a Fuggerek – főként gazdasági kötődéseik miatt – ragaszkodtak a pápához.

A második világháborúban, 1944 februárjában a Fuggereinak csaknem a felét bombatámadás érte és súlyosan megrongálta. A világégés szörnyűségeiről a máig ép bunkerben berendezett fotókiállításon győződhetünk meg. Alig négy esztendő múlva, 1948-ban a lakók már visszaköltözhettek, mégpedig olyan házakba, amelyekben a lakások berendezése megfelelt a 20. század elvárásainak. A tulajdonosok azonban ragaszkodtak a történelmi külső megőrzéséhez, ezért az összes megrongált ház hagyományos és természetes anyagok felhasználásával épült újra.

Évi 0,88 eurós házbér

A Fuggerei lakói ma is pontosan azt az összeget fizetik házbérként, amit a szociális városrész létesítői megállapítottak ötszáz évvel ezelőtt. Az akkori egy rajnai gulden kevesebb, mint egy eurónak felel meg, így a bérlők évi 88 eurócentet perkálnak le. Ezenkívül csak akkor kell zsebükbe nyúlniuk, amikor valamilyen okból kifolyólag későn érkeznek haza. A kapupénz este 10 és 12 óra között 50 cent, éjfél után egy euró. A kapupénzből befolyt összegek aligha dúsítják az alapítvány számláját; a lakók többsége, idős lévén, jóval záróra előtt hazaér. „Nem azért az egy euróért, de én mindig éjfél előtt itthon, az ágyban vagyok. Amíg kint éltem, addig se lumpoltam, nem tudtam, mi az éjszakázás” – mondja egy, az ablakon kikönyökölő idősebb férfi, akit a napjainkban szokatlannak számító kapupénzről kérdezünk. Hozzáteszi: ha rajta múlna, akár öt euróra is emelné, mert az évi kevesebb mint egy eurós házbérből nehezen lehet fenntartani egy ekkora lakónegyedet.

A jelképes összegekért a Fuggerek annyit várnak el a lakóktól, hogy az alapítványtevő és családtagjai lelki üdvösségéért napi három imát mondjanak el: egy Hiszekegyet, egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet. Ez utóbbi persze azt is magában foglalja, hogy Fuggerei-lakó csakis katolikus személy lehet. Egy másik feltétel, amit Jakob Fugger szabott, a rászorult helyzetű származására vonatkozik: a kérelmezőnek augsburgi polgárnak kellett és kell a mai napig is lennie. Nyugat-Európa többi szociális intézményeitől eltérően itt mindenki fehér bőrű, németül beszél és keresztet vet.

A 67 ház 140 lakásában mintegy 150, többségében idős ember lakik. Hogy kit vesznek fel, azt a Fugger család szeniorátusa által kinevezett adminisztratúra dönti el, az említett félezer éves feltételek alapján. „Tudom, hogy engem soha nem vennének ide fel, pedig olyan ez a városrész, akár a mesében” – mondja egy nyolc-tíz évesnek tűnő, mosolygós török legényke, aki osztálykirándulásra érkezett a Fuggereibe. Tanítónőjük kiadta a feladatot: rajzoljanak valamit a városkára, majd néhány előre kinyomtatott kérdésre válaszoljanak. A csapatokba szerveződött vidám kisdiákok szemmel láthatóan élvezik a rájuk bízott feladatot. Bátran kérdezgetik a turistákat, és megszólaltatják a házaikból kilépő teleplakókat.

A Fuggerek ma is ügyeskednek

A Fuggerei működtetése ma is rendkívül jó üzleti érzéket követel. Mivel a szociális intézményt sem a szövetségi állam, sem a bajor kormány, de még csak az augsburgi önkormányzat sem támogatja, ennek fenntartásáról a leszármazottaknak kell gondoskodniuk. Ez elsősorban annak tudható be, hogy a család soha nem folyamodott segítségért. Nem is kényszerült, hisz a Fuggerek üzleti érzéke évszázadok óta változatlan. A város környékén jelenleg is csaknem 3200 hektárnyi erdőgazdaságuk, valamint földbirtokuk van. Ugyanakkor számos ingatlant vásároltak fel, a befolyt bért a szociális telep fenntartására fordítják.

Csupán az épületek állagmegőrzési munkálatai évi 600 ezer eurót emésztenek fel. Éppen ezért a Fuggerei működtetői nemcsak a jelképes bért meg kapupénzt kérik el a zárt városrész lakóitól, a látogatókat is megtaksálják. A belépő ára, amely évekkel ezelőtt alig két euró volt, mára megduplázódott, arról nem is beszélve, hogy a turistának „megadatik” az alkalma további pénzt hagyni a telep kávéházában. Még a bejárat melletti adminisztrációs épületben lévő Leonhard-kápolnát is bérbe adják – ha van rá igény. Márpedig a gótikus stílusban épült kis szent helyet számos cég vagy magánszemély szokta kölcsönkérni magán- vagy családi rendezvények alkalmából.

A jórészt grófi és hercegi címet viselő örökösöket napjainkban az a Fugger-alapítványhalmaz köti össze, amelynek szeniorátusába minden ág a maga doyenjét delegálja. Ugyanakkor saját pénzintézménnyel is rendelkeznek, az ő tulajdonukban van a Fürst Fugger Privatbank, a délnémet régió egyetlen cum laude minősítésű pénzintézete. Székházán és hivatalos okiratain máig ott virít az elsőként elnyert nemesi címer, a kettős liliom. A Fuggereknek nemcsak a vagyona, a kintlévősége is nagy. A leszármazottak számításai szerint a Habsburgok, akik ráébredve a kapcsolat negatívumaira nem fizettek vissza minden adósságot, mai árfolyamon számítva mintegy 120 milliárd euró körüli összeggel tartoznak. A Fuggerek tisztában vannak azzal, hogy ez az összeg behajthatatlan. De azt is tudják, hogy őseik „előlegben” már felvették ennek a többszörösét. Ők meg nem akarnak fukarkodni. n Szucher Ervin