Hirdetés

Jogtiprás áldozata a volt uralkodó

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Az utolsó orosz cárt, II. Miklóst és családját jogtiprás áldozatának ismerte el és rehabilitálta az orosz legfelső bíróság elnöksége szerdán. Ezzel eleget tett a cári család még élő tagjai által a korábbi ítélet ellen benyújtott panasznak, s megváltoztatta a legfelső bíróság bírói kollégiumának tavaly novemberi döntését, amelynek értelmében a cár és családja nem rehabilitálható, mert nem politikai megtorlás (represszió) áldozata volt. A család ügyvédje, German Lukjanov azzal érvelt, hogy repressziónak az állami, illetve végrehajtó hatalommal felruházott szervek által szociális,

Gazda Árpád

2008. október 02., 00:002008. október 02., 00:00

vallási vagy osztályalapon hozott kényszerítő, jogokat és szabadságot korlátozó intézkedések tekintendők, éppen ilyenek áldozatává vált a cár és családja, és a törvény szerint a rehabilitáció a repressziók minden áldozatának jár.
A legfőbb ügyészség képviselője a mostani tárgyaláson is kijelentette: a cári család rehabilitációja nem felel meg az érvényes jogszabályoknak, mivel vélhetően nem politikai motívumok alapján fogták el őket, kivégzésük nem bírósági ítélet alapján történt. 1918-ban, július 17-ére virradó éjszaka a jekatyerinburgi Ipatyev-ház pincéjében agyonlőtték II. Miklóst, az utolsó orosz cárt, feleségét, Alekszandrát, öt gyermeküket, Alekszejt, Olgát, Tatyjanát, Mariját és Anasztasziját, Jevgenyij Botkint, a család orvosát, továbbá szobalányukat, szakácsukat és inasukat. A cár, felesége, három lányuk, továbbá a személyzet négy tagjának földi maradványait 1991-ben találták meg, majd Szentpétervárott temették el. Marija és Alekszej maradványait tavaly nyáron találták meg, azonosításuk számos tudományos intézetben zajlott. A legfelső bíróság tavalyi ítéletét követően Alekszandr Zakatov, a cári család kancelláriájának vezetője úgy nyilatkozott: a család még egyetlen instanciánál keresheti igazát Oroszországban – az ítéletet most meghozó legfelső bírósági elnökségnél –, de ha nem éri el célját, a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul. Azt is kijelentette: a Romanov-ház kész Oroszországba települni, amint az orosz állam elismeri történelmi státusát, a cári rokonság semmiféle kártalanítási igénnyel nem lép fel.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
2026. október 26., hétfő

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert

Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert
Hirdetés
Hirdetés