2010. január 19., 10:192010. január 19., 10:19
A spanyol főváros most új időkapszulát kíván elhelyezni a lelet helyén, benne a jövő nemzedékeknek címzett friss küldeménnyel. A munkások egy belvárosi útépítésen dolgoztak a parlament közelében, amikor az 1834-ben készült Miguel de Cervantes, a „Don Quijote szerzője” feliratú szobornál a földet megmozgatva rábukkantak a lepecsételt ólomládikára.
A tartóban nem csupán Cervantes (1547–1616) könyvének öt példányát helyezték el. Volt benne egy 1834-es újságba kötött naptár, több korabeli útikalauz, valamint egy életrajz egy spanyol gerilláról, aki Napóleon megszálló serege ellen küzdött. A korra jellemző tárgyak között volt továbbá II. Izabella spanyol királynő kislánykori képe, egy vászonba kötött kézirat és több apró szelence is, amelyet még nem nyitottak ki, nehogy megsérüljenek – közölte a sajtóval José Luis Martinez-Almeida, aki a madridi tartományi kormányban a kulturális örökség felelőse. A lelet anyagát hamarosan kiállításon mutatják be.
A madridi hatóságok új időkapszulájába a jelenkori Madridról szóló anyagokat és a mai Cervantes-kultusszal kapcsolatos emlékeket tesznek. A tartományi vezetők javaslatokat kértek a madridiaktól arra, hogy pontosan miket küldjenek a jövőbe.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.